Lázár: Jobb az élet itthon, mint ha Nyugaton lennél rabszolga
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a nyugat-európai országok a kelet-közép-európai tagállamokból származó, alacsony bérért is munkába álló, keresztény, fehér fiatalokat keresik, azokat, akik szeretnek és tudnak is dolgozni. Lázár János szerint Magyarországon kevesebb ugyan a fizetés, de mégis jobb az élet, mint ha Nyugaton lennél rabszolga - írta a Világgazdaság.
Lázár elmondta, jól mutatja, mekkora utat tettünk meg, hiszen 2010-ben 73 500 forint volt a minimálbér. Határozottan cáfolta, hogy a béremelés a szürke- vagy feketegazdaságot növelné. A bérmegállapodás előtt számtalan helyen azt tapasztalta, hogy azok a munkaadók, akik jól teljesítenek, bérnyomás alatt vannak, és folyamatosan emelni kellett dolgozóik fizetését, ha meg akarták őket tartani, vagy újakat akartak bevonni a termelésbe. A béremelés miatt a feketefoglalkoztatás csökkenni fog - mondta Lázár János a Világgazdaságnak adott interjúban.
A lap kijelentésére, hogy "Sokan mégis külföldön keresik a boldogulást", Lázár ezt válaszolta:
Nem a magyar kormány miatt hagyják el az országot, mert nem mi küldjük, hanem kint várják őket. Jó néhány nyugat-európai ország a kelet-közép-európai tagállamokból származó, alacsony bérért is munkába álló, keresztény, fehér fiatalokat keresi, azokat, akik szeretnek és tudnak is dolgozni. Akik külföldön dolgoznak, óriási áldozatokat hoznak. Kint drágább a megélhetés, ezért csak akkor tudnak megtakarítani, ha önmagukat kizsákmányolják. Rosszabb körülmények között élnek, csökkentik a kikapcsolódásra, szórakozásra fordított pénzt, időt, ráadásul mindezt a családjuktól, barátaiktól távol, ismeretlen környezetben teszik. Lehet, hogy idehaza nem lehet annyit keresni, mint Nyugaton, de ha tovább tudjuk javítani az életkörülményeket, már nem éri meg vendégmunkássá válni. Magyarországon kevesebb ugyan a fizetés, de mégis jobb az élet, mint ha Nyugaton lennél rabszolga - írta a Világgazdaság.
Világgazdaság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek