kapubanner for mobile

LMP: az ország legnagyobb problémája a dolgozói szegénység

Az alacsony béreket, a dolgozói szegénységet tartja az ország legnagyobb problémájának az LMP, parlamenti frakciója ezért ismét benyújtja az Országgyűlésnek javaslatát ennek felszámolására - írja az MTI.

images

Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a többi között társadalmi szintű béremelést hajtanának végre a mintegy 1400 milliárd forintot igénylő program keretében, amelyre állítása szerint rendelkezésre áll a fedezet a költségvetésben.

Kifejtette: az egykulcsos személyi jövedelemadót és olyan adócsökkentést vezetnének be, amely az alacsonyabb jövedelműek bérét jelentősen, de még a nettó 400 ezer forintot keresőkét is emelné. Eltörölnék a minimálbér adóját és rendeznék a béreket a közszférában - tette hozzá.

Nagyobb mértékben járulnának hozzá a gyermeknevelés költségeihez is, a családi pótlékot például 30 százalékkal, az egygyermekesekét 45 százalékkal emelnék, és a gyermek felsőoktatási tanulmányaihoz is biztosítanák a támogatást.

Igazságosabbá tennék a családi adókedvezményt is, és csökkentenék az alapvető élelmiszerek áfáját - sorolta Schmuck Erzsébet, aki elhibázottnak tartja a kormány gazdaságpolitikáját.

Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője a pedagógusok helyzetének javítását célzó programjukat ismertetve elmondta: a pályakezdő tanárok jövedelmét megháromszoroznák, az átlagos pedagógusbért megkétszereznék, de a pedagógusokat segítők bérét is felzárkóztatnák.

MTI
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek