Magyar csoda: júniusban többen dolgoztak, mint januárban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÓvatos fordulat valósult meg a munkaerőpiacon, júniusban 12 ezerrel többen dolgoztak, mint januárban - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár szerint eredményes volt a Gazdaságvédelmi akcióterv első két fázisa, sikerült a koronavírus-járvány által veszélybe sodort munkahelyeket megmenteni, és a megszűnők helyére újakat teremteni.
"Ugyanakkor még nem dőlhetünk hátra"- tette hozzá.
Ismertette: részben a Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedéseinek köszönhetően a foglalkoztatási adatok az elmúlt héten továbbra is kedvezően alakultak. Negyedik hete folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma, és bővül a foglalkoztatás.
Míg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) statisztikái szerint a foglalkoztatottak száma a válság mélypontján, áprilisban 130 ezerrel maradt alatta a februári értéknek, a június végi adatok alapján már csak 30 ezerrel - fejtette ki. Sőt a júniusi foglalkoztatási szint 12 ezerrel meg is haladja a januárit.
A magyar foglalkoztatási helyzet akkor érthető meg igazán az államtitkár szerint, ha "távlatosan gondolkodunk": 2020 júniusában 4 millió 470 ezren dolgoztak, 742 ezerrel többen, mint 10 éve, 2010-ben.
A munkahelyvédelmi bértámogatás eddig csaknem 14 ezer vállalkozás esetén járult hozzá a munkavállalók megtartásához: eddig mintegy 200 ezer munkavállaló után mintegy 33 milliárd forint értékben igényelték a támogatást a vállalkozások.
Ezt egészíti ki a kutatás-fejlesztési munkakörben dolgozók után igényelt, az egész világon egyedülálló támogatási forma, amelyet közel ezer vállalkozás igényelt, több mint 18 ezer alkalmazott után, nagyjából 14 milliárd forint értékben.
A régiek megtartása mellett az új munkahelyek létrehozását közvetlenül a 24 ezer vállalkozás által igényelt munkahelyteremtő bértámogatás szolgálja. A konstrukció eddig több mint 33 ezer munkahely létrejöttéhez járult hozzá, közel 39 milliárd forint költségvetési támogatással - ismertette.
Tájékoztatása szerint a közvetlen támogatás mellett az intézkedések jelentős része inkább közvetett módon, a beruházások támogatásán keresztül járul hozzá a munkahelyteremtéshez. A különféle beruházás-támogatási programokkal a kormány eddig több mint 500 milliárd forinttal támogatta a hazai vállalkozásokat. Ezáltal csaknem 900 milliárd forint értékű új fejlesztés valósulhat meg a közeljövőben.
Ezen túlmenően az államilag támogatott kedvezményes hitelkonstrukciókra mostanáig 486 milliárd forintnyi hiteligénylés érkezett, és ebből a kereskedelmi bankok által már leszerződött hitelügyeletek mértéke 209 milliárd forint - tájékoztatott György László.
Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány jelenleg is olyan intézkedéseken dolgozik, amelyek kifejezetten a bajbajutott cégek számára jelenthetnek megoldást, de csakis abban az esetben, ha az érintett vállalkozások is kiveszik részüket a válságkezelésből.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?