kapubanner for mobile

Magyar óriáscégek is küzdenek a munkaerőhiánnyal

A munkáltatók számára állandó problémát jelent a szakképzett munkaerő hiánya és a meglévő munkavállalók megtartása. Az egyre elhatalmasodó fluktuáció minden vállalatot arra késztet, hogy még többet tegyen a kollégái elégedettségéért és elkötelezettségéért.

images

A KSH adatai szerint a 20-64 éves korcsoport esetében - amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre - a foglalkoztatási ráta 2018. áprilisra tovább emelkedett, így elérte a 74 százalékot -írja a Pénzcentrum. Emellett viszont az elmúlt években a betöltetlen pozíciók száma is emelkedett. 2018 első negyedévében közel 73ezer üres állás van az országban, ebből mintegy 55ezer a versenyszférában.

2015 óta folyamatosan tapasztaljuk a nagyobb mértékű munkaerőhiányt, elsősorban a fizikai munkavállalókat illetően, de már a szellemi foglalkozású pozíciók betöltése is 2-4 hónapot igényel. Az elmúlt évben átadott komplex beruházásunknak köszönhetően közel 150 új munkahelyet teremtettünk a térségben, így elsősorban ezeknek a pozícióknak a betöltése volt a feladatunk. 2018-ban már ennek a több mint 800 fős létszámnak a megtartása a célunk, valamint továbbra is nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a dolgozói elégedettség növelésére - mondta a portálnak Dedéné Novotni Anna, a HAJDU Cégcsoport alelnöke.

A munkaerőpiacon végbemenő változások miatt nincsenek könnyű helyzetben a vállalatok. Egyre nehezebb és nagyobb befektetést igénylő feladat szakképzett, megbízható, értékes munkavállalót találni, pláne olyat, aki hosszútávra elköteleződik irántuk. Ma már kevésbé működik az a gyakorlat, hogy a cégek meghirdetik az üres pozíciókat és a jelentkezők közül kiválasztják a számukra megfelelő kollégát. A mai munkaerőpiacon a hozzáértő szakemberek nagyon kelendőek, így most már inkább a munkaadók versenyeznek a dolgozókért.

Pénzcentrum
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek