kapubanner for mobile

Már a magyar üzletláncoknál is gond a munkaerőhiány

Míg a külföldi kereskedelmi láncok többsége két számjegyű béremeléssel reagált a munkaerőhiányra, az elvándorlásra, addig a hazaiak csak 5 százalék körül emeltek. Míg eddig a kistelepülések bolti dolgozói nem nagyon mozogtak, addig mára őket is csábítják az ipari parkokban elérhető magasabb fizetések, írja a Napi.hu.

images

images

Míg a LIdl 15, a Tesco átlagosan 11, az Auchan és a Spar 10 százalék béremelést adott az áruházi dolgozóknak, addig Coop, a CBA és a Reál csak 5 százalék körüli mértékben emelt.

Eddig kevésbé érintette utóbbiakat a munkaerőhiány, mondta a lapnak Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke, mert üzleteik többsége kistelepüléseken működik, ahol nehezebben mozdulnak az emberek. Azonban a fluktuáció már őket is elérte, hiszen az ipari parkok 20-30 ezer forinttal magasabb fizetéseket kínálnak a dolgozóiknak. Illetve a nemzetközi láncok megemelt bérei is csábítóak lehetnek.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György is hasonló képet vázolt a lapnak. Szerinte, bár nem verik nagydobra, a hazai láncok is egyre nagyobb gondban vannak. Többek közt azért is, mert akár már Szlovákiába is megéri ingázni a dolgozóknak a 60-70 ezer forintos bérkülönbségért. A helyzet további bérnövekedést kényszeríthet ki, amit az állam a megemelt bérek (a növekmény) járulékmentesítésével támogathatna az OKSZ szerint, általános bérteher-csökkentést nem javasolnak.

Napi.hu.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek