Már a második évfolyam kapja meg első ösztöndíját a szakképzésben
A szakképzésből friss végzettséggel kilépők pályakezdési támogatást is kapnak - derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményéből.
A technikumokban és szakképző iskolákban tavalytól felmenő rendszerben bevezetett általános ösztöndíjakat először utalják egyszerre két évfolyamnak is. A szeptemberi és októberi támogatás több mint százezer kilencedik és tizedik osztályos diákhoz érkezik meg a napokban, összesen közel 2,5 milliárd forint értékben - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca pénteki közleményében. Hozzátette: a megerősített szakképzés egyre vonzóbb kínálatot, minőségi oktatást, jövedelmező állásokban vagy egyetemi továbbtanulási lehetőségekben hasznosuló tudást biztosít a fiatalok számára. Az előző tanévben útjára indított rendszerben első körben iskolatípustól függően 8-16 ezer forintos általános ösztöndíj jár a tanulóknak. A juttatás összege a későbbiekben a diákok teljesítményéhez igazodva alakul. A felmenő rendszerű bevezetés miatt most először kap egyszerre két évfolyam ösztöndíjat. A kifizetésekkel be kellett várni a beiratkozások teljes körű lezárását, így a szeptemberi és októberi tételek együtt érkeznek meg a tanulók számláira - írták.
A naprakész szakértelemmel felvértezett fiatalok a duális képzéseknek köszönhetően már iskolaéveik alatt munkabért kaphatnak akár leendő munkaadójuktól is. Jelentős újdonság a pályakezdési támogatás, amelyet először idén augusztusban fizettek ki a szakképzésből friss végzettséggel kilépőknek - ismertették. A kormány célja, hogy jobbá, rugalmasabbá és gyakorlatiasabbá tegye a szakképzést, ennek egyik alapvető feltétele az oktatók nagyobb megbecsülése. Keresetüket ennek megfelelően tavaly júliusban átlagosan 30 százalékkal emelték meg. A versenyképes és motiváló bérezési rendszer megkönnyíti a vállalkozásoknál dolgozó szakemberek oktatásba való bevonását is - áll a közleményben. "A kormány szakképzési stratégiája működik: számos jó érvet szolgáltatunk ahhoz, hogy egyre több tehetséges, okos fiatal válassza a szakmaszerzést. A nyolcadik után továbbtanulók közül idén is technikumba vették fel a legtöbb diákot. A legutóbb beiskolázottak jobb osztályzatokkal érkeztek az intézményekbe, mint a korábbi évfolyamok. Az érettségit is adó technikumok egyenes utat nyitnak a felsőoktatásba. Az egyetemeken továbbtanulók az elsajátított alapokra építve könnyebben szerezhetnek például mérnöki vagy informatikusi diplomát. A szakképzés és felsőoktatás összehangolt fejlesztésével is sokat teszünk azért, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek" - összegzett Schanda Tamás a közleményben.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?