Minden eddiginél többen jelentkeztek a magyar felsőoktatásba
Megdőlt minden eddigi rekord, soha korábban nem volt ilyen magas a magyar felsőoktatásba jelentkezők száma az általános és pótfelvételi eljárást együtt nézve - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vasárnap közleményben az MTI-vel.
Mint írták, 16 500-an adták be jelentkezésüket a pótfelvételi eljárás során a magyar egyetemekre és főiskolákra.
Idén 44 egyetemen és főiskolán volt lehetőség pótfelvételi jelentkezés benyújtására; egy intézmény egy szakjára lehetett jelentkezni.
A jelentkezők körében népszerű volt az orvosi, informatikai és műszaki képzési terület, valamint a gazdaságtudományi és pedagógusképzés is.
"Külön örömteli, hogy a felvételizők 57 százaléka nemzetgazdasági, munkaerőpiaci szempontból fontos képzési területet választott. Ide tartoznak többek közt az informatika, a műszaki, az agrár-, az orvos és egészségtudomány és a természettudományos szakok, valamint a pedagógusképzés. Versenyképes, vonzó, identitásőrző és közösségépítő felsőoktatást építettünk ki, erre adtak újabb bizonyítékot a pótfelvételi eredményei is" - idézi a közlemény Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárt.
A pótfelvételizők 35 százaléka állami ösztöndíjas képzést jelölt meg. A jelentkezők háromnegyede alapképzésre szeretne bekerülni, 15 százalékuk pedig mesterképzésre felvételizett.
A pótfelvételi során is tovább erősödött az egyházi fenntartású intézményeket választók aránya: a felvételizők 19 százaléka jelentkezett egyházi egyetemre vagy főiskolára.
A felvételizők 65 százaléka választotta valamelyik megújult intézményt, 9 százalékuk pedig állami egyetemen szeretne továbbtanulni.
A ponthatárokat várhatóan augusztus 27-én hirdetik ki, a pótfelvételin sikeres leendő hallgatók így szeptemberben megkezdhetik tanulmányaikat a választott szakon - olvasható a közleményben.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?