Nem mernek vállalkozni a magyarok
A magyarok a leginkább borúlátóak egy saját vállalkozás indításával kapcsolatban egész Európában. A két fő probléma a kezdőtőke hiánya és a kedvezőtlen gazdasági helyzet. Szakértők szerint a tudáshiány is komoly gond, ugyanakkor kis- és középvállalkozásokra minden gazdaságnak szüksége van, mert a legtöbb álláshelyet ez a szegmens tudja teremteni.
Meglehetősen negatív a vállalkozói létforma megítélése Magyarországon, honfitársaink szerint újabb vállalkozások addig nem is nagyon születnek, amíg a két nagy akadály el nem hárul a vállalkozni vágyók útjából: a kezdőtőke hiánya és a kedvezőtlen gazdasági helyzet. Abban viszont a magyarok is egyetértenek a többi európai nemzettel, hogy a vállalkozók szerepe a 21. században egyre fontosabb. Mindez az Amway vállalatcsoport megbízásából a vállalkozástípus megítéléséről, valamint az önfoglalkoztatás előnyeiről és hátrányairól végzett felmérésből derül ki. Idén a felmérésben szereplő tizenhat európai ország egyike Magyarország is, így 2012-ben képet kaphatunk arról, hogy honfitársaink hogyan vélekednek az önfoglalkoztatásról.
A 2002 és 2010 közötti időszakban az új álláshelyek 85 százalékát kis- és középvállalkozások teremtették az Európai Unióban - közölte januárban az Európai Bizottság. Ez az érték jelentősen meghaladja az összes foglalkoztatottból a kkv-kra eső 67 százalékos arányt. Az összesítés alapját képező nyolc éves időszakban évente átlagosan 1,1 millióval bővült az álláshelyek száma az unió országaiban. A kis- és középvállalkozások kategóriájában évente átlagosan 1 százalékkal nőtt a foglalkoztatás, ami fél százalékponttal magasabb növekedést jelent, mint a nagyvállalatok mutatója. Magyarországon jelenleg a mikro-, kis- és középvállalkozások az üzleti szférában foglalkoztatottak háromnegyedének biztosítanak munkát. A több mint 682 ezer vállalkozás körülbelül 2 millió munkavállalót foglalkoztat.
A vállalkozói készségek fejlesztése a további növekedés motorja, mondta Androulla Vasziliu, az oktatásügyért, a kultúráért, a többnyelvűségért és az ifjúságpolitikáért felelősEurópai Uniós biztos. Ez Európa versenyképességének záloga. Szinte valamennyi uniós tagállam zászlajára tűzte a vállalkozói készségek fejlesztését.
A magyar férfiak a nőknél derűlátóbbak az önfoglalkoztatással kapcsolatban (férfiak: 52 százalék, nők: 43 százalék), akárcsak a harminc évnél fiatalabbak és a felsőfokú végzettségűek. Magyarországon a közép-dunántúliak a leginkább "vállalkozó szelleműek", 59 százalékuk ugyanis pozitívan viszonyul a vállalkozáshoz. Az egész országra vonatkozó adat azonban nem sok bizakodásra ad okot, hiszen a válaszadók 47 százaléka egyértelműen negatívan vélekedik erről a foglalkoztatási formáról. Ezek után nem meglepő, hogy a megkérdezetteknek mindössze öt százaléka dolgozik saját vállalkozásában.
Függetlenség és több pénz
A magyar válaszadók 35 százaléka úgy véli, hogy a saját vállalkozás indítása mellett szóló legfontosabb érv "a munkáltatótól való függetlenség". További fontos tényezők még a "másodállásból származó jövedelem" (25 százalék) és az "önmegvalósítás, vagyis lehetőség a saját ötletek megvalósítására" (25 százalék). Csaknem minden második harminc évnél fiatalabb válaszadó szerint a "függetlenség", minden harmadik szerint pedig az "önmegvalósítás" játszik fontos szerepet a vállalkozás indításában. A gyermekkel rendelkező megkérdezettek esetében nyomós érv, hogy vállalkozóként könnyebb megteremteni az egyensúlyt a család, szabadidő és munka között.
Sajnos csak kevesen, mindössze a válaszadók 12 százaléka tartja a vállalkozást jó lehetőségnek arra, hogy újra visszatérhessen a munkaerő-piacra vagy alternatívaként a munkanélküliséggel szemben. A magyarok két dologgal indokolták azt, hogy miért nem indítanak vállalkozást: nincsen kezdőtőkéjük (59 százalék) és bizonytalan Magyarországon a gazdasági helyzet (50 százalék). A nőket az is gátolja, hogy nincsen megfelelő gazdasági ismeretük: 25 százalékuk jelölte meg ezt indokként, míg a férfiaknak csupán 16 százaléka fél ettől.
Sikeres szemléletmód
A gazdasági kényszerből születő egyedi, innovatív megoldások nem ritkán versenyelőnybe hozzák a kis hazai cégeket a tőkeerős multinacionális vállalatokkal szemben is; ez különösen igaz a telekommunikációs és informatikai megoldások piacára. Azonban bármely szektorról is legyen szó, megalapozottnak látszik az a gondolat, hogy a különböző adottságaikból és egyedi megoldásaikból eredő piacképességükre alapozó cégek lehetnek egymás legjobb ügyfelei, partnerei. Az így megnövekedő költséghatékonyság révén nemcsak egy sor ígéretes vállalkozás, kis- és középvállalat találhatja meg a saját kitörési pontját, hanem akár minden egyes iparág "kitermelheti" a hazai cégek gyarapodó, egymás sikerére is építő új generációját.
Honfitársaink azért látják a vállalkozás előnyeit is. Egyetértenek abban, hogy a vállalkozók "önállóbban dönthetik el, hol dolgozzanak" (37 százalék), "rugalmasabban oszthatják be az idejüket" (36 százalék) és "megvan a bátorságuk ahhoz, hogy új utakra lépjenek" (35 százalék). Összecseng a véleményük azzal kapcsolatban is, hogy a jövőben a vállalkozói létforma a modern világban fontos szerepet tölt majd be, a válaszadók 72 százaléka gondolja így. Különösen a felsőfokú végzettségűek körében (81 százalék) volt hangsúlyos ez a vélemény.
Dermesztően alacsony
A magyar kkv szektor egyharmada 5-8 éven belül generációváltás elé néz, ám a hazai fiatalok vállalkozói hajlandósága európai viszonylatban is nagyon alacsony: mindössze 4 százalékuk indít vagy tervez indítani saját vállalkozást a jövőben.
Ha a munkatapasztalattal nem bíró, főiskolát vagy egyetemet végzett elméleti szakemberek, vagy a középiskola után munkalehetőség után kutató fiatalok úgy érzik, vállalkozóként minden energiájukat adminisztratív, adó- és munkajogi, szabályozási, munkaerőpiaci és egyéb, nem szakmai ügyek fogják lekötni, nem meglepő, hogy igyekeznek majd elkerülni a vállalkozás intézményét.
A FIVOSZ tapasztalatai szerint az alacsony vállalkozási hajlandóságot a fiatalok, még az üzleti tanulmányokat folytatók is, leggyakrabban a sikeres hazai példák és a gyakorlati útmutatás hiányával indokolják. Véleményük szerint szinte csak elméleti oktatást kapnak: a szakmai kérdések, piaci helyzetek stratégiai szintű, általános elemzésével rendszeresen foglalkoznak, de senkitől nem tanulják meg, hogyan működik az üzlet a hétköznapokban. Másodszor, a fiatalok a tőkehiányt említik leggyakrabban, de válaszaikból és a velük folytatott beszélgetésekből kiderül, hogy legtöbben nincsenek tisztában a lehetőségeikkel, nincsenek konkrét terveik, és akár kényelemből, akár félelemből, nem kutatnak aktívan bevonható források, szakmai vagy pénzügyi befektetők után.
Tíz hazai induló vállalkozásból csupán egy lesz sikeres. A legtöbb esetben az újonnan alakuló vállalkozások nem tudnak elég biztos alapokkal indulni, s mire a teljes cég összeáll, nagyon sok idő eltelik és elfogy a tulajdonosok pénze, lelkesedése. Főként az ,,első céges" vállalkozóknál és a fiatal vállalkozóknál figyelhető meg a fent említett folyamat, amely egy piacképes ötletet is képes rémálommá változtatni. Egy vállalat abban az esetben válhat valóban nyereségessé, ha sikerül gyorsan biztos alapokra helyezni és mihamarabb képessé tenni arra, hogy pénzt termeljen.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége ezért egy olyan instant vállalkozásindítási csomagot fejlesztett ki, mely az induló vállalkozóknak "eddig nem látott módon" tud segíteni és jelentős költség- és időmegtakarítást biztosítani.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A Z generáció világszerte a modern munkaerőpiac egyik legnehezebb rajtjával szembesül. Miközben a fiatalok munkanélkülisége több kontinensen... Teljes cikk
Az Európai Unióban a 15–74 éves népesség 11,7 százaléka – mintegy 26,7 millió ember – nem tudja teljes mértékben kihasználni munkaerejét,... Teljes cikk
A friss diplomások számára hét éve nem volt ilyen nehéz elhelyezkedni: a kezdő pozíciók száma 12 százalékkal csökkent. A vállalatok a bizonytalan... Teljes cikk
- Ismét díjazza a kiemelkedő hazai üzletembereket az EY 3 hónapja
- Országos vállalkozásfejlesztési roadshow indul 3 hónapja
- Az ezer lakosra jutó vállalkozás a vármegyékben - grafikon 3 hónapja
- A dolgozók kezébe került a cég – történelmi pillanat, ami trenddé válhat? 4 hónapja
- Miért nem mernek vállalkozni a magyarok? 5 hónapja
- Megnyílt a 155 milliárd forintos keretösszegű vállalkozói program 6 hónapja
- Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt Sepsiszentgyörgyön 7 hónapja
- Utódok az élen! 2.generációnál a staféta! 7 hónapja
- Szabados Richárd: minden vállalkozásnak legyen saját honlapja 8 hónapja
- A valaha mért legalacsonyabb szintre zuhant a munkanélküliség ebben a vármegyében 8 hónapja
- Kiskapu: családi vállalkozásoknál milliókat lehet majd kifizetni teljesen adó és járulékmentesen 9 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja