kapubanner for mobile

Nőtt a foglalkoztatás: 141 ezerrel dolgoznak többen, mint egy éve

November és január között 141 ezerrel dolgoztak többen és 54 ezerrel kevesebben voltak munka nélkül, mint egy éve - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

images

images

A KSH szerint 2014. november-2015. januári időszakban az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak létszáma 3,5 százalékkal magasabb, 4 millió 127 ezer fő volt. Közülük 4 millió 97 ezren tartoztak a 15-64 évesek korcsoportjába, foglalkoztatási arányuk 2,8 százalékponttal, 62,5 százalékra emelkedett.

A 15-64 éves férfiak közül a foglalkoztatottak létszáma 2 millió 208 ezer fő volt, foglalkoztatási rátájuk 2,7 százalékponttal, 68,3 százalékra nőtt. A 15-64 éves foglalkoztatott száma 1 millió 889 ezer fő volt, foglalkoztatási rátájuk 2,8 százalékponttal, 56,8 százalékra javult.

A 15-24 éves korosztályból 274 ezren voltak foglalkoztatottak, 24,6 százalékos foglalkoztatási rátájuk 2,9 százalékponttal emelkedett. Az ún. legjobb munkavállalási korú, 25-54 éves, valamint az idősebb, 55-64 éves foglalkoztatottak száma egyaránt nőtt, előbbiek foglalkoztatási rátája 2,3 százalékponttal, 79,6 százalékra, utóbbiaké 3,0 százalékponttal, 42,6 százalékra - áll a KSH jelentésében.

A Napi Gazdaság megjegyzi, a KSH gyorsközleményéből nem derül ki, hogy a közfoglakoztatás nélkül miként alakultak a munkaerő-piaci adatok.

Csökkent a munkanélküliség

A munkanélküliségi ráta 7,4 százalékos volt a 2014. november és 2015. január közötti időszakban, 1,4 százalékponttal alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi időszakban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A munkanélküliek száma 54 ezerrel csökkent egy év alatt és 330 ezer volt 2014 novembere és 2015 januárja között.

A 15-74 éves, munkanélküli férfiak száma 25 ezer fővel 177 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,2 százalékponttal, 7,4 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 29 ezer fővel 153 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,6 százalékponttal, 7,5 százalékra mérséklődött.

A munkanélküliek 19,4 százaléka a munkaerőpiacon csak kis számban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, e korcsoport 18,9 százalékos munkanélküliségi rátája 4,6 százalékponttal lett alacsonyabb.

A 25-54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 1,3 százalékponttal, 6,5 százalékra, az 55–64 éveseké 0,3 százalékponttal, 6,5 százalékra csökkent.

A munkanélküliek 46,3 százaléka tartósan munkanélküli, azaz legalább egy éve keres állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 19,2 hónapról 17,5 hónapra változott.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (http://www.munka.hu/) 2015. január végén 414 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma, ami 5,3 százalékos mérséklődést jelent az egy évvel korábbihoz képest.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes

Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk

Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk

Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban

Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk