Optimistán látják saját vállalatuk jövőjét a vállalatvezetők
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNoha saját vállalatuk jövőjét optimistábban látják a vállalatvezetők olyannyira, hogy 88%-uk prognózisában szerepel a növekedés, mégis a világgazdaság növekedését illetően szkeptikusak a következő három éves időintervallumot illetően, kevesebb, mint a felük számít növekedésre. Többek között ez derült ki a 2021 KPMG CEO Outlook Pulse felmérésből, amelyben február és március során 500 cégvezetőt kérdeztek meg három évre előre tekintő üzleti és gazdasági kilátásaikról, illetve az ezeket meghatározó trendekről.
A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy a megkérdezettek 45%-a nem tartja valószínűnek, hogy az üzletük visszazökkenjen a normalitásba 2022 előtt. Ezzel ellentétben a válaszadók 31%-a úgy véli, erre már idén sor kerülhet. 24% szerint pedig a járvány okozta változások tartós módosulások az üzleti gyakorlatukban. Persze életünk különböző területén végbemenő változások számtalan területre, például az online kaszino területére is hatással voltak. Az internetes szerencsejáték-ipari platformok iránti érdeklődés nemzetközi viszonylatban is nő.
A home office inkább kivétel, mint szabály?
Nem meglepő, hogy a cégek első számú vezetőit az új normalitásban való munkavégzési módszertan rendkívüli módon foglalkoztatja. A cégek 21%-a szeretné az új munkatársakat zömmel távolról való munkavégzés keretében foglalkoztatni szemben a tavalyi 73%-kal. Tízből hárman terveznek hibrid megoldást (a munkatársak túlnyomó többsége hetente 2-3 napot otthonról dolgozik) bevetni. És a CEO-k 17%-a nyilatkozott úgy, hogy csökkenteni fogja az irodai területeket szemben a 2020 augusztusában mért 69%-kal.
Persze a home office egyéb kihívásokat is tartogat a cégvezetők számára. A kutatás szerint a tevékenységek és annak sikerességét befolyásoló kockázatok élére a kiberbiztonság került, ezt követi a szabályozói környezet, az adókockázat, a beszállítói lánc okozta rizikó és a környezeti és klímaváltozás okozta fenyegetettség.
A 2020 őszén az első helyen említett munkaerő kockázat ismét a 2020. év eleji, azaz a 12. helyen szerepel, közvetlenül belső nem etikus kulturális kockázat mögött. A CEO-k 51%-a véli úgy, hogy a sokszínűség és annak elfogadása lassabban valósul meg az üzleti életben, mint elvárnák. Ezért nagy figyelmet fordítanak az esélyegyenlőség kérdésének és ilyen szempontból tervezik is a cégüket értékelni és vizsgálni az elkövetkező években.
A vezérigazgatók szigorúbb ESG gyakorlat bevezetését tervezik
Az ún. ESG (Enviromental, Social, Governance) szemlélet meghatározóvá vált a vállalatvezetők szemléletében köszönhetően például annak, hogy az idén megrendezésre kerül a COP26 (United Nations Climate Change Conference 2021) és az Amerikai Egyesült Államok újra csatlakozik a Párizsi Klímaegyezményhez. A környezeti (environmental), társadalmi (social) vagy irányítási (governance) tényezők elengedhetetlenek a hosszútávon is fenntartható növekedéshez. Szinte valamennyi megkérdezett, egészen pontosan 96%, nagyobb hangsúlyt kíván adni az ESG programok társadalmi elemére. A felsővezetők már nem külső hatásként tekintenek az olyan kockázatokra, mint például a klímaváltozás, amivel kapcsolatban – úgy érzik – konkrét teendőjük van, és vállalatuknak is meg kell tennie mindent a lassítás érdekében. A vezetők 89%-a a járvány hatására elért fenntarthatósági eredményeket szeretné megtartani.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?