Sűrűn cserélődik a hazai cégek menedzsmentje

Nemcsak az újonnan induló cégek száma magas, de a meglévő vállalkozások menedzsmenti körében is sok az új vállalkozó.

Intenzív tulajdonos és menedzsmentcsere zajlott 2020-ban a hazai társas vállalkozások körében, a természetes cserélődést az idei évben erősítette a generációváltás és a koronavírus hatása is. Egy év alatt több mint 45 ezer hazai vállalkozásnak változott a tulajdonosi szerkezete és összesen közel 100 ezer tulajdonosváltás került közzétételre. Összességében tehát nagyságrendileg 100 ezer vállalkozó magánszemély lépett be vagy lépett ki 1-1 vállalkozás tulajdonosi köréből.

Magyarországon már tradicionálisan magas a cégfluktuáció a magas cégtörlési és cégalapítási számoknak köszönhetően, de a folyamatosan működő vállalkozások belső szerkezete is gyorsan változik. A magas fluktuáció tehát cégeken kívül és cégeken belül is megfigyelhető. Egy éven belül nagyságrendileg minden 10. vállalkozásnak változik a tulajdonosi köre. Ez abból a szempontból érdekes minden vállalkozás számára, hogy a tulajdonosi szerkezet változása sokszor a vállalat kultúráját, szellemiségét is megváltoztatja. Ez különösen fontos egy olyan évben, amikor a koronavírus hatására amúgy is jelentősen megváltozott körülmények között kell működnie a vállalkozásoknak.

Egy új tulajdonosi szerkezet azonban még nem jelenti azt, hogy a tulajdonosi kör sokáig állandó marad. Csak az elmúlt 12 hónapban több mint 3000 vállalkozás számolt be 3-nál több alkalommal tulajdonosi szerkezet változásról, azaz a vállalkozások jelentős részének akár negyedévente is megváltozhat a tulajdonosi köre. Bizonyos szintig természetes is a tulajdonosok cseréje a befektetők érkezésével, vagy éppen a generációk cserélődésével. Egy szint felett azonban a fluktuáció problémát jelenthet, különösen akkor, ha a tulajdonosi és a menedzsmenti szerepkörök nincsenek szétválasztva.

Módszertan:

A cégadatváltozásokat a cégbírósági közzétételek alapján számoltuk. A tulajdonosváltozások természetesen az nyrt-k körében a legjellemzőbbek, de ezek jellemzően nem jelennek meg a cégbírósági adatok között a közzétételi rendszer sajátosságai miatt. A hazai nyrt-k száma elenyésző a teljes cégbázishoz képest, így a közzétett statisztika a betéti társaságok és a korlátolt felelősségű társaságok működését jellemzi a legjobban.


A tulajdonoscserék azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik a cégadatváltozások körében. Egy másik hangsúlyos változás a vállalkozások életében a cégjegyzésre jogosult szerepkörök változása. Ilyen típusú változás még a tulajdonos cserénél is gyakoribb. Egy év alatt közel 47 ezer vállalkozásnál szerzett új aláíró jogot valaki, vagy épp szűnt meg a személy cégjegyzésre jogosulti hatásköre. Ennek a hatása sokszor a tulajdonos csere hatásánál is nagyobb, de legalábbis operatív szinten komoly változásokat is jelezhet a szervezetben. Szintén nem kevés azon társas vállalkozások száma, amelyek éven belül is sűrűn változtatják az aláíró körüket. Közel 4 ezer olyan vállalkozás található jelenleg Magyarországon, amelynek a cégjegyzésre jogosult köre 4-szer vagy annál többször változott az elmúlt 12 hónapban.

A tulajdonosi és menedzsmenti kör változatlansága esetén is lehetnek azonban egy vállalkozás életében komoly változások. Egy főtevékenyégváltás jelenthet hangsúlyeltolódást egy vállalkozás profiljában, de akár gyökeres profilváltást is. Mindenesetre a főtevékenység cseréje szintén gyakori a hazai vállalkozások körében. 2020 során mintegy 10 ezer vállalkozásnak változott meg a főtevékenysége, és ebben sajnos a koronavírus hatása is megfigyelhető.

Relatíve alacsonynak is mondható a székhelyüket cserélő vállalkozások száma. 1 év alatt 32 ezer vállalkozás költözött el korábbi központi címéről. Ez a teljes hazai cégbázisra vetítve azt jelenti, hogy átlagban 16 évente költözik el egy hazai vállalkozás központi irodája.


Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek