Szakszervezet-alapítást segíti a Mi Hazánk

A leendő szervezet céljai közé tartozik többek között a dolgozók szociális juttatásainak bővítése is.

Új fővárosi tömegközlekedési szakszervezet alapítását segíti a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Lantos János, a párt munkaügyi kabinetjének elnöke. Az ellenzéki politikus azt hangsúlyozta: pártja korábban is jelezte, hogy érdekelt egy erős magyarországi szakszervezeti mozgalom kialakulásában, ezért egyfelől rámutatnak a működő szerveződések hibáira, másrészt támogatják minden "magyarérdekű, tenni akaró" érdekképviselet létrejöttét.

Mi tényleg a magyar dolgozókat helyezzük fókuszba - hangoztatta Lantos János, jelezve, a napokban kapott megkeresés alapján nyújtanak szakmai segítséget az új fővárosi tömegközlekedési érdekképviselet létrehozásához. Közlése szerint a leendő szakszervezet célként jelölte meg egyebek mellett a BKV és a BKK újraegyesítését, az így létrejövő vállalat állami kézbe vételét, a dolgozók szociális juttatásainak bővítését, így a nyolc órában foglalkoztatottak számára félmillió forintos bruttó minimálbérének kiharcolását, a "rejtett állások" felszámolását, a járműpark megújítását.

 

MTI

 

 

 

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek