Több dolgozót is elbocsátottak a Nemzeti Táncszínházból
A Magyar Hang információi szerint délelőtt tíz óra óta egymás után hívják be a Nemzeti Táncszínház munkatársait, és közlik velük, hogy elbocsátják őket az intézménytől.
A 24.hu pedig arról ír, hogy újabb csapás érte a Nemzeti Táncszínházat, az elköltöztetése után kapott egy új helyszínt, de nem kaptak tulajdonjogot. Több száz millió forintos bérleti díjat kell fizetniük, ami el is viszi az Emmi költségvetéséből kapott éves működési keretét.
Mindezek fényében a Magyar Hang cikke szerint furcsa az időzítés a dolgozók elbocsátásának.
A Nemzeti Táncszínháznak 2014-ben kellett kiköltöznie a budai Várból, mivel az egykori karmelita kolostort át kellett adnia Orbán Viktornak és a miniszterelnök stábjának. Az intézmény vezetősége a sajtóból értesült a döntésről, és arról, hogy három hónap alatt kell kiüríteniük a színházat - idézi fel a lap.
Magyar Hang/24.hu
Mindezek fényében a Magyar Hang cikke szerint furcsa az időzítés a dolgozók elbocsátásának.
A Nemzeti Táncszínháznak 2014-ben kellett kiköltöznie a budai Várból, mivel az egykori karmelita kolostort át kellett adnia Orbán Viktornak és a miniszterelnök stábjának. Az intézmény vezetősége a sajtóból értesült a döntésről, és arról, hogy három hónap alatt kell kiüríteniük a színházat - idézi fel a lap.
Magyar Hang/24.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?