kapubanner for mobile

Több ezer magyar állása van veszélyben a madárinfluenza miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Egyelőre hiába várnak állami segítségre a madárinfluenza miatt leálló feldolgozók - írja a Magyar Nemzet.

Ha nem kap állami segítséget, hamar felszámolás alá kerülhet a madárinfluenza miatt bajba jutott víziszárnyas-ágazat. Míg ugyanis a tenyésztőket kártalanítják, a feldolgozók ilyesmire nem számíthatnak, ezért már a napokban elkezdődhetnek a kényszerű létszámleépítések - jelent meg a Magyar Nemzetben.

A dolgozók egy része már állást keres, hisz még a fizetéseket és a járulékokat sem tudják kigazdálkodni a jószág híján leállt üzemek. Sokakat hitel is terhel, így nem várhatnak hónapokat a bérükre. Az ágazathoz kapcsolódó vállalkozásokat is beleszámítva háromezer ember sorsa a tét. Az ágazatot jól ismerő informátorunk szerint a tulajdonosoknak a kormány döntéséig egy, a segítséget meglebegtető ígéret is elég lenne, ha az a megfelelő helyről jönne.

Erre alapozva legalább érdemes lenne fenntartani a most éppen nem működő rendszert, mert a veszteségük minden nappal csak tovább nő.

A madárinfluenza miatt eddig 3,3 millió baromfit kellett leölni, ennek 74 százaléka kacsa, 11,5 százaléka pedig liba volt. Csirkéből és pulykából jóval kevesebbet kellett levágni. Az állattartók jogszabály alapján részesülnek kártalanításban, ha állataikat meg kell semmisíteni - írja a lap.


Magyar Nemzet
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek