Több, mint tízezer tanár és tanító hiányzik az oktatásból

Budapesten a legnagyobb a tanárhiány, a matekszakos tanárok a legkeresettebbek. A Pedagógusok Szakszervezete szerint tartós béremelésre lenne szükség.

tanárhiány-

Majdnem 3500 általános és középiskolai, valamint majdnem ezer óvónői állásra lehet jelentkezni a közszféra állásportálján, ráadásul sok állást meg sem hirdetnek, hanem tantestületen belüli munkaelosztással és óraadó tanárok alkalmazásával igyekeznek megoldani a pedagógushiányt – írja a Népszava. A szakemberek szerint jóval több, mint tízezer tanár és tanító hiányzik a rendszerből.

A közigallas.hu adatai szerint Budapesten a legnagyobb a tanárhiány, ahol jelenleg 454 tanári szakos állást hirdetnek, de nem jobba helyzet Pest megyében sem, ahol 350 tanárt és 150 tanítót keresnek.

A matekszakos tanárok a legkeresettebbek, 472 álláshely vár betöltésre az országban. Második helyen az angol nyelv áll 253 állásajánlattal, a harmadik helyen pedig a testnevelést találjuk (225). A természettudományi tárgyakat oktatókra mindenhol lenne igény: 209 fizikatanári, 143 kémiatanári, 119 biológiatanári és 107 földrajztanári állás található az oldalon.

Több tanító mellett hivatalosan matematika, kémia, testnevelés, angol, történelem és technika szakos tanár hiányzik az iskolából, a valóságban azonban bármilyen végzettségű pedagógust azonnal alkalmazni tudnánk, csak éppen nincs jelentkező. És ez nem újkeletű probléma, vagy tíz éve küszködünk pedagógushiánnyal, amit már a különféle átcsoportosításokkal sem lehet elfedni. Hiába minden, a falu vezetése például ingyen lakást adott volna, ha ideköltözik egy tanár, aki vállalja, hogy évekig helyben tanít majd, nem akadt jelentkező” – mondta a Népszavának egy dél-dunántúli település iskola tanára név nélkül.

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Gosztonyi Gábor szerint már nem csak a hátrányosabb helyzetű térségekben, hanem például az észak-nyugat magyarországi régióban is egyre nehezebb a kistelepülési iskolák álláshelyeinek feltöltése. Egyre kevesebb az utánpótlás is, a pedagógusképzés egyik meghatározó intézményének számító Szegedi Tudományegyetemen például idén csak negyven pedagógushallgató végzett

A Pedagógusok Szakszervezete szerint tartós béremelésre, a munkaterhek rendezésére és stabil életpályára lenne szükség minél hamarabb.

 

Népszava

  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés

Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk

Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra

A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk

Új szakok a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban - itt vannak a részletek!

Új szakokkal megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése a felvi.hu-n - tudatta az Oktatási Hivatal pénteken a honlapján. Teljes cikk