Új jövedelempótló támogatást igényelhetnek a méhészek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA mezőgazdaság számára nélkülözhetetlen méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára - derül ki az Agrárminisztérium közleményéből.
A támogatásra 2019-ben az Agrárminisztérium 600 millió forintot különített el, amely összesen közel 20 ezer méhész 1,2 millió méhcsaládja számára jelenthet segítséget. A méhészeti ágazatot sújtó szélsőséges időjárási körülmények és a piaci viszonyok hullámzása indokolttá tette számunkra egy új támogatási forma bevezetését. Az Agrárminisztérium méhcsaládonként 500 forint összegű támogatást nyújt az arra jogosult méhészek számára.
A támogatási kérelem július 15. és augusztus 31. között elektronikus úton nyújtható be a Magyar Államkincstárhoz, az erre a célra kialakított elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül, amelyben a falugazdászok is segítséget nyújtanak. A kérelem a benyújtását követő naptól számított tíz napon belül - de legkésőbb augusztus 31-ig - az elektronikus felületen keresztül módosítható. Ebben az esetben az utolsó kérelmet bírálja el a Kincstár. Hiányosan benyújtott támogatási kérelem esetén a Kincstár a kérelmezőt hiánypótlásra szólítja fel.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?