Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait
"Európában a közpénzek minden egyes centje a minőségi munkahelyek védelmére és létrehozására kell, hogy irányuljon" - hívta fel a figyelmet Esther Lynch, az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára (ESZSZ) a Háromoldalú Szociális Csúcson Brüsszelben, ahol aggasztónak vélte, hogy a feldolgozóiparban foglalkoztatottak száma Európában egy év alatt 853 000 fővel csökkent, illetve sürgette az EU-s közbeszerzési irányelvek felülvizsgálatát.
Az idei találkozó az „Egy gazdaságilag és társadalmilag erős Európa, amely meghatározó a világban” - címet kapta, és a legfőbb téma az európai munkaerőhiány, illetve annak kezelése volt. A magyar munkáltatók érdekeit dr. Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke képviselte.
A találkozón a legnagyobb figyelmet Esther Lynch (ESZSZ) beszéde kapta, aki figyelmeztetett arra, hogy a cselekvés szükségességéhez nem férhet kétség. Miközben a feldolgozóiparban foglalkoztatottak száma egy év alatt 853 000 fővel csökkent, az egész EU-ban hiány van minőségi munkahelyekből, és soha nem tapasztalt munkahelyi bizonytalanság érezhető a kontinensen.
“Biztosítanunk kell, hogy minden közpénz olyan szervezetekhez kerüljön, amelyek minőségi munkahelyeket teremtenek és tartanak fenn.” - folytatta Lynch, majd hozzátette: “A közbeszerzési irányelveket is felül kell vizsgálni annak biztosítása érdekében, hogy a közbeszerzési szerződések ne a legalacsonyabb áron történő versenyfutást eredményezzék. Az EU által finanszírozott szerződéseket csak olyan cégeknek lehetne odaítélni, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók és a szakszervezetek jogait is.”
Lynch beszéde végén ismertette az Eurofound jelentését is, mely szerint a munkahelyi bizonytalanságot megtapasztaló munkavállalók kevésbé elégedettek a demokrácia működésével az országukban, kisebb valószínűséggel vesznek részt a választásokon, és kevésbé vesznek részt tüntetéseken.
A találkozó további felszólalásaiban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke sürgette a bürokrácia csökkentését, és a munkavállalók még több jogának biztosítását, míg Fredrik Persson, a BusinessEurope elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az EU befektetési környezete globális versenytársainkkal összehasonlítva évről évre egyre kedvezőtlenebb, az ipari termelés éves szinten 5,7%-kal csökkent 2024 januárjában 2023 januárjához képest.
Dr. Rolek Ferenc (MGYOSZ) pedig felszólalásában kiemelte, hogy a magyar és kelet-európai munkaadók legnagyobb problémáját a magasan képzett munkaerő EU-n belüli elvándorlása jelenti, melyre minél hamarabb megoldást kell találni.
a fotón: Esther Lynch, az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára (ESZSZ)
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon