kapubanner for mobile

Útmutató szülőknek: végzős gyermek TB és családi kedvezménye

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Sok család számára a nyáron olyan változások is életbe léphetnek, amelyek a családtámogatási és társadalombiztosítási jogosultságokat érintik. Különösen fontos ez azokban az esetekben, amikor a gyermek befejezi középiskolai tanulmányait, és tanulói jogviszonya megszűnik vagy más formában folytatódik tovább. A tudnivalókat Puskás Éva, a WTS Klient bérszámfejtési igazgatója foglalta össze.

családi kedvezmény, végzős diák-

A szülőket illető családi kedvezmény végzős gyermek után a tanév végével megszűnik, ezért a szülőknek és a munkáltatóknak is érdemes tisztában lenniük a további jogosultsági feltételekkel és a szükséges adminisztratív teendőkkel. Emellett az egészségügyi ellátásra való jogosultság eltérően alakulhat attól függően, hogy a fiatal folytatja-e tanulmányait, munkába áll, vagy olyan tevékenységet folytat, ami nem eredményez biztosítotti jogviszonyt.

Mindkét jogosultság olyan, amit hajlamosak vagyunk év közben természetesnek venni, ugyanakkor bizonyos esetekben – ha nem figyelünk – hátrányos helyzetbe kerülhetünk, akár még bírsággal is számolhatunk. Cikkünkben összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat.

Családi kedvezmény

Az 1995. évi CXVII. személyi jövedelemadóról szóló törvény 29/A. § (1)-(6) bekezdése értelmében a családi kedvezmény (ideértve a családi járulékkedvezményt is) – fő szabályként – addig illeti meg a szülőt, ameddig gyermekére tekintettel családi pótlékra (nevelési ellátásra vagy/és iskoláztatási támogatásra) jogosult.

Meddig jár a családi pótlék és azon belül az iskoláztatási támogatás?

A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 8.§-a szerint a családi pótlék részeként nyújtott iskoláztatási támogatás a tankötelezettség megszűnését követően addig jár, ameddig a gyermek köznevelési vagy szakképző intézményben tanulói jogviszony keretében tanulmányokat folytat, és annak a tanévnek az utolsó napjáig, amelyben betölti a 20. – a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény alapján fogyatékossági támogatásra nem jogosult, de sajátos nevelési igényű tanuló esetében 23. – életévét.

Fentiekből következik, hogy az érettségi, illetőleg a nappali tagozaton köznevelési intézményben a szakképesítés megszerzésének hónapját követően a családi pótlékra való jogosultság megszűnik.

Mikor szűnik meg a családi kedvezmény végzős gyermek után?

Mivel a családi kedvezményre való jogosultság a családi pótlékhoz kapcsolódik, a családi pótlékra való jogosultság megszűnését követően a családi kedvezmény sem érvényesíthető.  

Fontos tudni, hogy az utolsó tanítási nap nem egyezik meg a tanév utolsó napjával, és ez a dátum intézményenként eltérő lehet. Érdemes ezért erről az adott iskolában érdeklődni:

Ha a tanév utolsó napja július 1-jére esik, akkor júliusra még fennáll a családi pótlékra és a családi kedvezményre való jogosultság.

Ha a tanév június 30-án zárul, a következő hónapra már nem jár a támogatás.

Milyen teendője van a szülőnek?

A középiskolai tanulmányok befejezéséről a tanintézmény adatot szolgáltat a Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztálya felé, így a családi pótlékra való jogosultság megszűnéséről a szülők határozatot kapnak.

Amennyiben a szülő a végzős gyermek után családi kedvezményt érvényesített, a jogosultság megszűnését be kell jelentenie a munkáltatója felé. A módosító adóelőleg-nyilatkozatnak tartalmaznia kell a korábbi adatokat és azt, hogy az érintett gyermekeket a továbbiakban sem kedvezményezett eltartottként, sem eltartottként nem kell figyelembe venni a családi kedvezmény alkalmazása során. 

FONTOS! Abban az esetben, ha nem kerül módosításra a családi kedvezmény nyilatkozat és a szülő jogosulatlanul veszi igénybe a kedvezményt, adóhátraléka keletkezik. Ha ez az adóhátralék (befizetési különbözet) meghaladja a tízezer forintot, 12% különbözeti bírságot kell megfizetni.

Továbbtanulás köznevelési vagy szakképző intézményben

Ha a végzős gyermek szeptembertől ismét köznevelési intézmény vagy szakképző intézmény nappali tagozatán folytat tanulmányokat (tanulói jogviszonyban), a szülő ismét jogosult a családi pótlékra és a családi kedvezményre. A jogosultság annak a tanévnek a végéig áll fenn, amelyben a gyermek betölti a 20. életévét, sajátos nevelési igényű tanuló esetében 23. életévét. 

Fontos, hogy a családi pótlék és a családi kedvezmény ebben az esetben nem jár újra automatikusan, azt újra igényelni kell az érintett gyermekre vonatkozóan. 

Az igénylés módja:

A családi pótlék a kormányhivataltól igényelhető. Amennyiben az igényt szeptemberben benyújtják, úgy visszamenőlegesen július-augusztus hónapra is jár az összeg.

A családi kedvezményt a munkáltatónál lehet ismételten igényelni, ám július-augusztus hónapra visszamenőleg csak 2027-ben, a személyi jövedelemadó-elszámolás során lehet egyénileg érvényesíteni.

Továbbtanulás felsőoktatási intézmény nappali képzésében

Ha a gyermek felsőoktatási intézmény nappali tagozatán folytatja a tanulmányait, utána családi pótlék már nem jár. Amennyiben azonban a szülő a kormányhivatal felé eltartottként bejelenti, ezen gyermek után már nem, de a többi eltartott, vagyis a családban nevelt további gyermekek után magasabb összegű családi pótlékra lesz jogosult

Ebben az esetben a felsőoktatásban tanuló gyermek a családi kedvezménynél is újra figyelembe vehető, de csak az eltartottak létszámánál. A családi kedvezményre vonatkozó nyilatkozatot ennek megfelelően ismét módosítani szükséges.

Mindent összevéve a családi kedvezmény végzős gyermek után a tanulói jogviszony és a családi pótlékra való jogosultság alakulásától függ, ezért a szülőknek és a munkáltatóknak egyaránt fontos figyelemmel kísérniük a jogosultság megszűnésének és / vagy újrakezdésének időpontját.

Egészségügyi ellátásra való jogosultság

Az egészségügyi szolgáltatási járulék, mint az az elnevezéséből is következik, az egészségügyi szolgáltatások fedezetére szolgál. Ez fedezi többek között a társadalombiztosítás keretében igénybe vehető orvosi ellátást, tb-támogatottan vásárolható gyógyszert, gyógyászati segédeszközt, betegszállítást. Hétköznapi néven ezt hívjuk ingyenes orvosi ellátásnak.

Milyen jogcímen jogosult egy tanuló egészségügyi ellátásra?

A diákok egészségügyi szolgáltatásának a fedezetét meghatározott esetekben a központi költségvetés állja. Ide tartoznak:

az alapfokú és középfokú oktatási intézmény nappali rendszerű iskolai oktatása keretében vagy nappali oktatás munkarendje szerint tanuló diákok;

a felsőoktatási intézmény nappali rendszerű oktatása keretében tanulmányokat folytató hallgatók, ha nagykorú magyar állampolgárok vagy menekültek, illetve oltalmazottak;

a felsőoktatási intézmények külföldi hallgatói, azaz olyan külföldi állampolgárok, akik nemzetközi szerződés vagy az oktatásért felelős miniszter által adományozott ösztöndíj alapján létesített tanulói, hallgatói jogviszonyban állnak, továbbá 

a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény hatálya alá tartozó, felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében államilag támogatott, vagy magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzési formában hallgatói jogviszonyban álló hallgatók.

Meddig jár az egészségügyi ellátás a tanulmányok befejezése után?

A családi pótlékkal és a családi kedvezménnyel ellentétben az egészségügyi ellátásra való jogosultság (vagyis az ingyenes orvosi ellátás) nem a tanév végéhez, hanem a diákigazolvány érvényességéhez igazodik

A tanulói vagy hallgatói jogviszony megszűnése után a diákigazolvány idén október 31-ig érvényes. Ezt követően még további 45 napig jár az egészségügyi ellátásra való jogosultság, ha a jogviszony a megszűnése előtt legalább 45 napig folyamatosan fennállt.

Mikor kell egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni?

Ha a korábban nappali tagozaton tanuló, nagykorú diák 

nem folytatja tanulmányait, 

nem vállal olyan munkát, amely biztosítotti jogviszonyt eredményez, és 

más jogcímen, például szociálisan rászorultként sem jogosult egészségügyi ellátásra, 

akkor a diákigazolvány lejárta utáni 46. naptól, vagyis december 16-tól egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére kötelezett. Az egészségügyi szolgáltatási járulék összege idén havi 12 300 forint, napi szinten 410 forint.

Speciális esetet jelent a jogviszonyban, ha a felsőoktatásban részt vevő hallgató szünetelteti a tanulmányait, vagyis passzív félévet vesz igénybe. Ebben az esetben nem kell egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetnie, feltéve, hogy a diákigazolványra való jogosultsága még aktív, azaz az érvényesítő matrica határideje nem járt le.

Mit kell tenni a járulékfizetés érdekében?

A járulékfizetéssel kapcsolatosan a volt tanulónak vagy hallgatónak nem kell bejelentést tennie. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatszolgáltatása alapján automatikusan előírja a fizetési kötelezettséget.

Lehetőség van arra is, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot a volt diák helyett – az ő hozzájárulásával és a NAV jóváhagyásával – más személy vagy szervezet, például szülő vagy önkormányzat fizesse meg.

Ha a magánszemély nem fizeti meg a járulékot, és a hátraléka meghaladja az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összegének hatszorosát, akkor a sürgősségi ellátások kivételével nem vehet igénybe térítésmentesen egészségügyi szolgáltatást.

Miközben tehát a végzős gyermek szüleinek viszonylag rövid határidővel megszűnik a jogosultsága a családi kedvezményre, az ingyenes egészségügyi ellátás hosszabb kifutású. Az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetési kötelezettség decemberben lesz aktuális, az első befizetésnek 2027. január 12-ig kell megtörténnie.

A jogosultságok felülvizsgálata kulcskérdés

A középiskolát idén befejezett gyermekek szüleinek, valamint az ő munkáltatóiknak érdemes tehát a jogosultságokat időben felülvizsgálni és a megtenni a szükséges adminisztrációs lépéseket, így elkerülhetők a későbbi korrekciók és a jogosulatlan kedvezmény igénybevételéből eredő problémák, illetve bírságok.

Szerző: Puskás Éva, a WTS Klient bérszámfejtési igazgatója

Nyitókép: Magnific.com

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek