Valójában pályázni kell a pedagógusoknak az egyszeri juttatásként bejelentett félmillióra
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNem egyszeri juttatás a pedagógusoknak szánt, Kásler Miklós által bejelentett bruttó 500 ezer forint, hanem feladathoz kötött - európai uniós finanszírozású - pályázat.
Korántsem kormányzati támogatás a Kásler Miklós által bejelentett bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatás - hívja fel a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), amelyet a Napi.hu idéz.
Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett EFOP-3.1.11-19 kódjelű felhívás egy feladat megvalósításához kötendő összeg.
A 6,43 milliárd forintos keretösszegű támogatás kedvezményezettje az iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ, amellyel a kiválasztott pedagógus kétoldalú megállapodást köt, hogy a tanóráin megvalósít egy másfél oldal hosszan felsorolt követelményrendszert.
A teendők között olyan feladatok szerepelnek, mint az, hogy a tanév keretében a pedagógusnak, valamint a nevelő és oktató munkát segítő alkalmazottaknak kiemelt figyelmet kell fordítania a digitális oktatásba való bekapcsolódáshoz szükséges kompetenciák megerősítésére, a közösség újraépítésére, a felelősség és énkép megerősítésére, az egyéni motivációk kialakítására, a "tanulási öröm" megerősítésére - hívja fel a figyelmet a PDSZ.
A pályázat módszertani ajánlásokat nem tartalmaz, arról viszont rendelkezik, hogy a Kréta rendszerben legyen egy "tanórához kapcsolódó felület, melyben jelölésre kerülhet", hogy a projektben elvárt szemléletet alkalmazták-e az adott tanóra megtartása során vagy nem.
A program aránytalanul komoly követelményeket támaszt a résztvevő pedagógusokkal szemben nettó 300 ezer forint körüli összegért cserébe, a támogatást pedig részben vagy egészben vissza kell fizetni, ha egyes indikátoroknak nem felelt meg az intézmény, pl. " előző tanév félévében kimutatott arányhoz viszonyítva" növekedett az iskolai hiányzások aránya- emeli ki a PDSZ.
Kásler Miklós augusztus 27-én egy Facebook-videóban jelentette be, hogy négyszáz hátrányos helyzetű település 10 500 pedagógusa és " oktatást segítő kollégája" részesül bruttó ötszázezer forintos egyszeri juttatásban a kormány döntése értelmében.
A járványhelyzet miatt ugyanis a tanulók egy része, a leghátrányosabb településeken élők, nem tudták kellően elsajátítani a tananyagot. A kormány több mint hatmilliárd forintos programjának az a célja, hogy ezek a hátrányos helyzetben élő gyerekek be tudják hozni a lemaradást, minél kevesebben hagyják el az iskolát végzettség nélkül, egyben támogassák a pedagógusok helyben és pályán maradását - indokolta a döntést Kásler Miklós.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?