Válságkezelő lépéseket sürgetnek a szekszárdi cégek

Azonnali intézkedéseket, a pályázatok gyors elbírálását, a pályázati feltételek módosítását várják a gazdasági válság miatt szekszárdi cégek a kormányzattól - tolmácsolta a cégvezetők álláspontját hétfőn, Szekszárdon sajtótájékoztatón a tolnai megyeszékhely polgármestere.

Horváth István tizennégy, a városban és környékén - mintegy 4000-5000 embernek munkát adó - cég vezetőivel tartott megbeszélés után lassúnak nevezte a kormányzati reagálást a gazdasági válságra. Mint mondta, bár a vállalatvezetők már hónapokkal ezelőtt jelezték a gondokat, január közepéig konkrét program nem jelent meg.

Példaként a szekszárdi autóipari beszállító cégek javaslatait említette, amelyet 2008. december elején juttatott el Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszternek, s csak 2009. január 5-én kapott választ. A polgármester ismeretei szerint a szekszárdi cégek rendelésállománya az elmúlt hónapokban 40-50 százalékkal esett vissza; sokuknak szüksége lenne a pályázati feltételek enyhítésére, munkahelymegtartó támogatásra. A jelenlegi helyzetben nem reális, hogy az a cég, amely nem tudja teljesíteni a hároméves továbbfoglakoztatást, a jegybanki alapkamat kétszeresével köteles visszafizetni az elnyert támogatást - mondta.

Jobbágy Gábor, az autóipari alkatrészeket gyártó szekszárdi BHG ASZ Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a mintegy háromezer embert foglalkoztató szekszárdi autóipari cégek többek közt azt kérték, hogy halasszák el az európai uniós támogatást elnyert cégek elszámoltatását, az autóipari beszállítók kapjanak energiatámogatást, és a munkahelymegtartó támogatást közvetlenül a cégeknek juttassák. Sokkal nehezebb ugyanis a dolgozót visszahelyezni a munkaviszonyba, mint megtartani a munkahelyet - magyarázta.

Szőke István, a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ szakmai igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a hétfőn bejelentett, országos szinten mintegy 17 milliárd forintos munkahelymegtartó programok segítséget jelenthetnek a szekszárdi vállalkozások számára is. Ezek közt van olyan, amelyre már keddtől lehet pályázni - hívta fel a figyelmet. Azt ígérte, hogy a cégekkel külön egyeztetnek a pályázati lehetőségekről és feltételekről. Közlése szerint átképző programok révén is megtartható a folyamatos foglalkoztatás.
Hozzátette: a válság kezdete óta Tolnában 3-4, Baranyában 5, Somogyban 6-7 százalékkal nőtt a regisztrált álláskeresők száma.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fogy a dolgozó Magyarország: újabb tízezrekkel kevesebben a munkaerőpiacon

2025 decemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak száma 4 millió 624 ezer fő volt, ami az őszi hónapokhoz képest további csökkenést jelez. A... Teljes cikk

Elfogynak a dolgozók Magyarországon? Durva számok a 2026-os munkaerőpiacról

A magyar munkaerőpiac 2026-ra jelentős átalakulás előtt áll – derült ki a Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztályának évindító... Teljes cikk

Befagyott álláspiac: enyhülés vagy újabb jégkorszak vár ránk 2026-ban?

Hónapok óta alig mozdul a munkaerőpiac: kevés az új felvétel, ritkák az elbocsátások, a döntéseket pedig általános bizonytalanság bénítja.... Teljes cikk