Visszatérés az irodába, de hogyan?
Az élet normális mederbe való visszatérését jelzi, hogy a home office-ra kényszerülteknek is egyre inkább megvan a lehetőségük arra, hogy ismét a munkahelyükön dolgozzanak. De vajon mennyire megy majd ez zökkenőmentesen? Erre a szokatlan helyzetre kínálnak megoldást a Training360 júniusban induló kétnapos képzési programjai, melyeken a cégvezetők, illetve a vezetői csapatok kaphatnak iránymutatást ahhoz, hogyan kezeljék ezt a helyzetet, hogy alkalmazottaiknak gyakorlatilag csaknem egy és egynegyed éves home office után kell részben vagy egészben visszaállniuk az irodai munkavégzésre.
Tavaly márciusban az okozott komoly stresszt, hogy gyakorlatilag egyik napról a másikra home office-ba került a fél ország, 14-15 hónap elteltével most pedig az, hogy sok vállalatnál meg kell kezdeni a visszaállást” – mondja Sipos Anikó, a Training360 tréning üzletágának vezetője. Ez a visszatérés komoly kihívás elé állítja a vezetőket is, hiszen a munkatársaik hozzászoktak a home office-hoz, nemsokára azonban újra be kell majd járniuk a munkahelyükre. „Komoly kérdésként fogalmazódik meg például az otthon és a munkahelyen való munkavégzés optimális arányának megválasztása is, magyarul az, hogy egy héten hány napot dolgozzanak otthon a munkavállalók és hányat az éveken át megszokott formában, vagyis bent az irodában. Felméréseink alapján most a 2:3-as arány tűnik a legelfogadottabbnak – hangsúlyozza Sipos Anikó – vagyis 2 nap az irodában és 3 otthon, home office-ban.

Training360 az irodai visszatérés kapcsán most háromféle, két-két napon át tartó, júniusban induló képzési programmal segít a vezetőknek, vezetői csapatoknak.
Vezetői útmutatás a visszatéréshez
Az első a Visszatérés az irodába program. Ez mindazon szervezetek vezetőinek hasznos lehet, ahol most részben vagy egészben visszaállnak az irodai munkavégzésre. „Az otthon magányából visszacsöppenni az irodai forgatagba kihívásokkal teli feladat, tudatosan megtervezett lépések mentén azonban viszonylag zökkenőmentessé tehetjük a folyamatot” – hangsúlyozza Sipos Anikó. A képzést elvégzők tisztában lesznek majd a Covid okozta szervezeti-vezetői és egyéni kihívásokkal, új megoldási lehetőségekkel, a változási folyamat pszichés tényezőivel, a pandémia generációkra ható tényezőivel, az R-generáció megjelenésével, valamint a világjárvány utáni új vezetői kihívásokkal, stílusokkal, eszközökkel. De maga a szervezet is profitálhat ebből azáltal, hogy könnyebbé és gyorsabbá válhat a változás folyamata, újraépülhet az irodai közösség, tudatosabb lehet a munkatársak integrálása, hatékonyabb a munkavégzés, s végül, de nem utolsósorban növekedhet a munkatársak biztonságérzete.
Lelki egészségtől az elköteleződés mélyítéséig
A második a Mentálhigiénés program, amely azoknak a vezetőknek szól, akik tudatosan szeretnék, nem csak egy-egy ötletet megvalósítva, hanem a teljes folyamattal a hatékonyságot, és a jóllétet növelni a szervezeten belül. E képzés előnye, hogy a vállalat, az egyén, és a csoport fejlesztésével hozzájárul a lelki egészség eléréséhez, megtartásához. Ezzel növelve az egyén belső rugalmasságát, nyitottságát és kreativitását, az eredményes szakmai és gazdasági működést. „A program csökkenti a csoportközi konfliktusokat és a mentális panaszok miatti távolmaradásokat, így költségmérséklő hatású, miközben felismerhetővé teszi a munkaszervezet fejlesztését gátló tényezőket” – sorolja a további előnyöket a Training360 tréning üzletágvezetője.
A harmadik program, a Company Engagement Workshop, mely a munkahely iránti elkötelezettség elmélyítéséhez járulhat hozzá HR-eszközök alkalmazásával úgy, hogy egyaránt tekintettel van a szervezet és a munkaerő szempontjaira is. Sipos Anikó szerint e képzést minden olyan vezetőnek, vezetői csapatnak ajánlják, akik szeretnék megérteni és kialakítani az elköteleződést a szervezeten belül, ami hosszútávú értéket teremt és csökkenti a fluktuációt. „Ez utóbbi tavaly szeptember óta egyértelmű növekedésnek indult, hiszen a home office sok cégben csökkentette a céges hovatartozást és így egyre több alkalmazott keresett új lehetőséget” – mondja Sipos Anikó. A program során a Training360 szakemberei felmérik a szervezeti kultúrát, ismertetik az elégedettségvizsgálat, az off-boarding és a fluktuációmérés jelentőségét, hangsúlyt fektetnek a teljesítményértékelő rendszer optimalizálására, és meghatározzák a karriertervezés fókuszpontjait. A képzéstől a termelékenység növelése, a hiányzások, a fluktuáció csökkentése, a munkavállalói biztonság és hatékonyság növelése, valamint a hatékonyabb, transzparens kommunikáció várható.

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A megváltozott munkaerőpiaci trendek mindkét felet kihívás elé állítják: a munkaadók egyik legnehezebb feladata a kollégák megtartása hosszú... Teljes cikk
Egy friss tudományos vizsgálat kimutatta, hogy a bizonytalan eredetű ízesített e-cigaretták rákkeltő és toxikus fémeket tartalmazhatnak, amelyek... Teljes cikk
Világszerte több millió munkaképes korú ember él cukorbetegséggel – közülük sokan még mindig előítéletekkel, diszkriminációval vagy... Teljes cikk
- A felsőfokú végzettségűek aránya nemek szerint hazánkban és az EU-ban 3 hete
- A nem nappali képzésben részt vevő hallgatók számának alakulása 3 hete
- Felmérés: nem a távmunka, hanem a bizalmatlanság csökkenti a termelékenységet 3 hete
- Sokan titokban használják az AI-t, ez az oka 3 hete
- Brother nyomtatók extra garanciával: csak december 31-ig! 3 hete
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 4 hete
- Miért fontosabb a környezet, mint gondolnád? 1 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Bakro-Mohácsi Krisztina 1 hónapja
- Itt a megoldás a pedagógushiányra? 640 ezres bért kapnak az óvodai technikusok 1 hónapja
- Az amerikai dolgozók több mint fele saját zsebből fizeti a képzéseket, amiket munkáltatója nem áll 2 hónapja
- Az AI hetente egy teljes munkanapot megtakaríthat a dolgozóknak, ha képzik őket 2 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja