A minisztérium szerint átlagosan 30 százalékos béremelés jár a szakképzésben dolgozó pedagógusoknak
A szakképzés erősítése részeként a kormány kiemelt megbecsülést és kiemelt bérezést kíván biztosítani a szakképzésben dolgozó pedagógusoknak. Ezért jövő júliustól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Azt írták, a szakképzésben dolgozó pedagógusok béremelése a szakképzés átalakításának az egyik fontos eleme. Az a célunk, hogy osztrák mintára jobb és gyakorlatiasabb legyen a szakképzés, ennek feltétele, hogy a szakképzésben dolgozó pedagógusok és szakoktatók is nagyobb megbecsülést kapjanak. Sőt, nem csak a pedagógusok, de még a szakképzésben tanuló diákok is pénzt fognak kapni ösztöndíjak formájában - közölte a tárca.
A közlemény szerint a jövő évi béremelés 32 ezer pedagógust érint, amelyre a költségvetés éves szinten 35 milliárd forint többlettámogatást biztosít. A júliusi béremelés átlagos mértéke 30 százalék lesz, de mértéke egyénenként differenciált lesz, a szakmai tárgyakat tanító pedagógusok esetében ennél jóval nagyobb mértékben is emelkedhetnek. A sajtóban megjelent hírekkel szemben, bizonyos feladatok túlmunkának minősítése is a pedagógus érdeke, hiszen ezekért az eddig is elvégzett munkákért a jövőben többletjuttatás illeti meg őket - olvasható a közleményben.
Egy egyetemi diplomával és 10 év szakmai gyakorlattal rendelkező, pedagógus II. besorolású szakmai tanár illetménye a jelenlegi bruttó 300 ezer forint helyett a júliusitól akár a bruttó 400 ezer forintot is meghaladhatja. Egy 20 éve tanító szakoktató a jelenlegi 274 ezer forint helyett, 356 ezer forintot vagy akár többet is kereshet majd. Emelkednek az óraadók bérei is, amelyek egy minősítési rendszer bevezetésével párhuzamosan, fokozatosan a piaci szintet is elérhetik. A közleményben leszögezik: törvény garantálja, hogy senki nem fog rosszabbul járni, senki nem kereshet kevesebbet korábbi bérénél.
Az ITM közölte: a magasabb bérezés és a szakmájukban kiemelkedő tudással bíró szakoktatók bevonzása érdekében a szakképzésben dolgozó pedagógusok a Munka törvénykönyve alá fognak tartozni, nem a merev közalkalmazotti bértábla alá. Ettől még megmarad a pedagógusok jogosultsága a jubileumi jutalomra az eddigi közalkalmazotti jogviszony beszámításával. Mivel a jubileumi jutalom alapja esetükben az emelt bérük lesz, ők még magasabb összegben lesznek arra jogosultak. Nemcsak a bérük lesz magasabb és rugalmasabb, hanem a béren kívüli juttatások megállapításában is nagyobb teret ad a Munka törvénykönyve a munkáltatónak.
Ugyancsak megmarad a pótszabadság, ráadásul kibővül a Munka törvénykönyve (Mt.) szerint életkor alapján járó pótszabadsággal. A végkielégítésre jogosultság idejébe a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő is beszámít. A korábban megszerzett minősítését sem veszíti el a pedagógus, így ha a későbbiekben ismét a köznevelési törvény hatálya alá tartozó intézményben vállal munkát, a megszerzett fokozata szerint sorolják be.
Annak érdekében, hogy a szakképzésben a legfelkészültebb oktatók a legújabb ismereteket oktassák, számukra négyévenként legalább egy alkalommal kötelező a továbbképzésben való részvétel, elsősorban vállalati környezetben vagy képzőközpontban.
Fotó: pixabay
MTI
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A SZÉP-kártya novemberben is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege mintegy 33,2 milliárd forintot tett ki, ami... Teljes cikk
A NAV ismét közzétette azt is, hogy kik azok az adózok, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének. Teljes cikk
Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk
- "Az utasok kevesebbet fizetnek, a mávosok többet keresnek" - Lázár János beszélt a MÁV -nál tervezett béremelésről 5 napja
- "Akár 0% béremelés is lehet" – ezért kongatnak vészharangot a pedagógusok 6 napja
- 300 órás hónapok, valódi béremelés nélkül – így élnek az ápolók Magyarországon 1 hete
- Béremelések az Aldinál – Vannak, akik már egymillió forint felett keresnek majd 2 hete
- Így emelkedik a tanítók, a tanárok és az óvónők bére januártól 2 hete
- Nő a kulturális területen és a szakképzésben dolgozók bére 2 hete
- Létminimumon a rendvédelem hátországa? Vita a RIASZ-dolgozók béréről 1 hónapja
- Nevelőszülői béremelés? Igen is, meg nem is 1 hónapja
- Folytatódik a Kortárs segítők program a szakképzésben 1 hónapja
- Újabb 10 százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók bére januártól 1 hónapja
- Ekkora fizetésemelések várhatóak a magyar munkaerőpiacon 2026-ban 1 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa