2014-től lehet az érettségi feltétele az önkéntes munka
Legkorábban 2014-től lehet az érettségi vizsgára bocsátás előfeltétele az önkéntes munka - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. Hetente kétszer, összesen 50 órát kellene önkéntesként dolgozniuk a diákoknak.
A közösségi szolgálat, önkéntesség jelene és jövője az oktatásban című, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum által szervezett egész napos konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón az államtitkár megjegyezte: a megújítandó érettségi előfeltételeként 50-60 óra kötelező közösségi munka előírását tervezik a középiskolások számára.
Hoffmann Rózsa hozzátette: jelenleg "talán inkább az 50 óra felé hajlunk", amit heti 2 óra rendszerességgel, egy tanév leforgása alatt lenne célszerű elvégezniük a diákoknak. Ezt a tevékenységet az elképzelések szerint dokumentálni is kell majd. A nemzetközi érettséginek is feltétele az önkéntes munka - folytatta -, az EU-ban pedig minden ötödik ember végez önkéntes munkát.
Az államtitkár hangsúlyozta: "nem volna szerencsés, ha módszertanilag lenne szabályozva" az önkéntes munka, mert minden gimnázium a saját környezetében tapasztalható kihívásokra kell, hogy reagáljon. Van, ahol időseket látogathatnak otthonaikban, felolvashatnak nekik, beszélgethetnek velük, van, ahol idősek szociális otthonaiba látogathatnak, de végezhetnek környezetvédelmi munkát is.
Mint mondta, az önkéntes munkára való felhívást tett közzé a középfokú oktatási és nevelési intézményeknek a tárca oktatási és szociális államtitkársága a Társ elnevezésű programmal, ennek részleteit tárgyalják meg a szombati konferencián. A programban a pedagógusok a diákközösségek képviseletében pályázhatnak önkéntes munka elvégzésére január 31-ig. A pályázatokat ezután három héten belül elbírálják, végül a legjobban teljesített munkákról kötetet is adnak ki, amivel mintát adnak a későbbiekre nézve - mutatott rá.
Hoffmann Rózsa közölte: a 2010-2011-es tanév második félévében a pályázattal 30 órás munkára vállalkozhatnak a fiatalok, ebből 5 órát kell szánni a felkészülésre és szintén 5-öt a munka utáni csoportos megbeszélésre. A pályázattal - amire nagy az érdeklődés - 44 millió forint áll a jelentkezők rendelkezésére, ebből a tanárok, mentorok munkáját fizetik ki. Egy tanár legfeljebb bruttó 200 ezer forintot kaphat egy projekt levezetéséért - hívta fel a figyelmet.
Kérdésre Hoffmann Rózsa elmondta: nincsenek viták a lényeges kérdésekben a Fidesz vezető oktatáspolitikusai és az oktatási államtitkárság között. A közoktatási törvény májusban parlament elé kerülhet, erre viszont azért nem vállalt kötelezettséget a kormány a tavaszi hivatalos törvényalkotási programjában, mert az európai uniós soros elnökség nagyon leterheli. Így a testület úgy döntött: tavaszi tervébe csak azokat a jogszabályokat veszi fel, amelyeket mindenképpen meg akar alkotni - magyarázta.
Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár rámutatott: az önkéntességnek eddig nem volt szakmai háttere Magyarországon. Jelenleg a pályázattól függetlenül több mint 300 iskolában folynak ilyen típusú munkálatok, amelyek személyiség-, közösség-, és társadalomfejlesztő hatásúak.
A konferencián előadást tartanak egyebek mellett a közoktatásban gyakorolt önkéntesség nemzetközi tapasztalatairól, a szociális kompetencia fejlesztéséről, az önkéntesség és a fogyatékosságügy kapcsolatáról, illetve az EU-ban 2011-ben meghirdetett önkéntesség évéről.

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 1 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 1 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek! 2 hete
- Nyitrai Zsolt: az önkéntes tűzoltók hétköznapi szuperhősök 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Így alakul az érettségizők száma Magyarországon 1998 és 2024 között 2 hete
- Pénteken kezdődnek a május-júniusi érettségi vizsgák 3 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete