A diploma még ma is jó befektetés
Évtizedekkel ezelőtt még tíz pályakezdőből csak egynek volt felsőfokú végzettsége; a diploma megszerzése ezért azonnali biztos elhelyezkedést, stabil és kiszámítható anyagi hátteret jelentett. A felsőfokú oklevéllel rendelkezők helyzete ma már korántsem ilyen előnyös, de az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) összefoglaló tanulmánya szerint a diploma ma is jó befektetés.
Diplomával csaknem kétszer akkora bérre van kilátás
Az utóbbi években azonban több kutatás is készült, amelyek a diplomások munkaerő-piaci helyzetével foglalkoznak. Ezek azt igazolják: a legmagasabb iskolai végzettség még ma is a legalacsonyabb munkanélküliségi rátával párosul. Miközben ez a teljes népességre vetítve megközelíti a 8 százalékot, addig a diplomások körében 2-3 százalék körül mozog a munkanélküliek aránya - írja az OFIK az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján. A szakemberek szerint a valós diplomás munkanélküliség ennél valamivel nagyobb lehet, mert vélhetően körükben a legnagyobb arányú azok száma, akik nem regisztrálják magukat a munkaügyi központokban. Ugyanakkor nem csupán a munkaesélyek nagyobbak: a teljes népességet figyelve a diplomával rendelkezők bére csaknem kétszer akkora, mint a középiskolai végzettségűeké, ez a hasonló oktatási rendszerű európai országoknál jóval magasabb arány. Ha egyetemi diplomára szűkítjük az összehasonlítást, a különbség több mint kétszeres. Az egyetemi diplomások átlagosan bruttó kétszázezer forinttal kapnak több fizetést havonta, mint a technikumot végzett szakemberek.
Európai kitekintés - előnyben a magyar diplomások
A magyar diplomások kereseti előnye nemzetközi összehasonlításban rendkívülinek mondható. Egy főiskolát vagy egyetemet végzett, negyvenes éveiben járó férfi nagyjából egyharmaddal keres többet érettségizett kortársánál Olaszországban, durván a felével többet Ausztriában és Németországban, háromnegyedével Portugáliában és több mint kétszer annyit Magyarországon. A versenyszférában dolgozó diplomások Magyarországon 130 százalékkal, az ugyancsak rendszerváltó Csehországban 70 százalékkal keresnek többet az érettségizetteknél, noha a diplomások relatív tudásszintje - a rendelkezésre álló adatok szerint - semmivel sem jobb Magyarországon, mint a fenti összehasonlításban szereplő országokban. Mivel nálunk a fiatalok bérhátránya az idősebbekkel szemben kisebb, mint a legtöbb EU-tagállamban, a pályakezdő diplomások pozíciója nemzetközi összehasonlításban még ennél is kedvezőbbnek becsülhető.
Gyorsan felívelő karrier vagy kiszámíthatóbb pálya?
Ha korosztályonként vizsgáljuk a diplomás és nem diplomás keresetek alakulását, szembetűnő, hogy a legtöbb esetben a diplomás bérek 30-40 éves korig meredeken emelkednek, azután ez a trend némileg alábbhagy, vagy stagnál. Ezzel szemben a középfokú végzettségűek esetében a munkában töltött évek számával a bér lineáris pályán, kiszámítható módon emelkedik. Ennek oka vélhetően az, hogy a diplomások jó része 30-40 éves korában valamilyen vezető pozícióba kerül, így a keresetük nemcsak a munkában töltött évekkel nő egyenesen arányosan, hanem a ranglétrán való emelkedéssel is.
(edupress.hu)
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- Van véleményük és felvállalják a céljaikat: így rúgja be az ajtót a Z generáció 2 hónapja
- Az állami intézményekben dolgozó tanárok és óvónők részére ma érkezik meg az emelt bér 4 hónapja
- Rétvári Bence: február elején minden pedagógus emelt fizetést kap 4 hónapja
- Megérkezett Brüsszelből a tanárok és óvónők béremelését lehetővé tevő garancia 5 hónapja
- Pályakövetés: ez az adatbázis megmutatja, ki milyen állást remélhet 6 hónapja
- Mi jelentheti a kiutat a közepes jövedelem csapdájából? 6 hónapja
- Minimálbér 2024 6 hónapja
- A nyilvántartott álláskeresők és pályakezdő álláskeresők számának alakulása 8 hónapja
- Majdnem 600 ezer a kezdő fizetés ebben a szakmában 8 hónapja
- Ismét várják a pályakezdőket a Protégé mentorprogramba 9 hónapja
- Ezért éri meg a szakképzést választani 9 hónapja