kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Adecco: 5600 fős leépítés és bevételcsökkenés 2009-ben

Az Adecco Csoport 2010 márciusában jelentette be, hogy 14,8 milliárd euróra csökkent az árbevétele 2009-ben, ami 26 százalékos csökkenést jelent azt megelőző évhez képest és 20 százalékkal kevesebb dolgozója volt tavaly, mint 2008-ban.

Az Adecco Csoport, a világ első számú HR szolgáltatója, 2010 március elején jelentette be: 14,8 milliárd euróra csökkent az árbevétele 2009-ben, ami 26 százalékkal maradt el az azt megelőző év 20 milliárdos árbevételétől, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

Tavaly az Adecconak több mint 28.000 teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozója volt, ami 20 százalékkal kevesebb, mint 2008-ban volt.

A tartós munkaerő elhelyezési és tanácsadási bevételek elérték a 178 millió eurót, ez 49 százalékos esést mutat 2008-hoz képest, míg a munkaerő leépítési bevételek 298 millió euróra rúgtak, ez 39 százalékos növekedéssel egyenlő.

A bevételek Franciaországban 13 százalékkal, Észak-Amerikában 14 százalékkal, Németországban, Ausztriában, Olaszországban 28 százalékkal, Japánban 29 százalékkal csökkentek 2009 negyedik negyedében. Az Egyesült Királyságban és Írországban a 2009 negyedik negyedévi árbevétel változatlan volt 2008 negyedik negyedéhez képest, de organikus értelemben a csökkenés elérte a 21 százalékot. Az Északi államokban az árbevétel azonos pénznemben számolva 25 százalékkal csökkent, míg az Ibériai félszigeten az árbevétel 16 százalékkal csökkent. A Feltörekvő Piacokon az árbevétel visszatért az 5 százalékos növekedési szintre, a pozitív fejlemény fő hajtóereje Dél-Amerika, Kelet-Európa és India volt.
Patrick De Maeseneire, az Adecco Csoport elnök-vezérigazgatója így értékelte a Csoport teljesítményét: "A 2009-es év különösen nehéz volt, de örömmel mondhatom, hogy nagyon is proaktív módon sikerült kezelnünk a válságot. Elvégeztük a szükséges költségcsökkentéseket, illetve szerkezetváltást is végrehajtottunk az irodahálózatunkban és a közvetítési modellek terén is. Fegyelmezett árképzésünk és jól kiegyensúlyozott szolgáltatási portfoliónk vezetett el ahhoz az eredményhez, hogy a korrigált bruttó árrés csak 20 bázisponttal csökkent, és így lett 17,8 százalék. A negyedik negyedben a kereskedelmi feltételek tovább javultak Franciaországban és Észak-Amerikában, amelyek a legjelentősebb piacainknak számítanak, de pozitív fejleményeket figyelhettünk meg a legtöbb egyéb földrajzi területen is. Ez a pozitív irányzat folytatódott az év első két hónapjában, és Franciaország, illetve Észak-Amerika az elmúlt hetekben visszatért szokásos éves fejlődési üteméhez. A lényegesen alacsonyabb SG&A bázis, a fegyelmezett árképzés, és a hosszabb professzionális munkatárs közvetítési idő lehetővé teszi számunkra, hogy a fellendülésből a lehető legtöbb hasznot húzzuk majd."
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek