Eljött a quitfluencerek kora
Az egyre emelkedő megélhetési költségek mellett a dolgozók anyagi támogatása és a munka-magánélet egyensúly javítása lehet a kulcs a tömeges kilépés megelőzéséhez.
A növekvő gazdasági bizonytalansággal szembesülve a vállalatoknak mind pénzügyi, mind jólléti kérdésekkel foglalkozniuk kell, hogy támogassák alkalmazottaikat, és elejét vegyék a felmondásoknak - derül ki az Adecco Csoport, a világ egyik vezető munkaerő-szolgáltatójának új kutatásából.
- Világszerte a munkavállalók háromötöde (61%) attól tart, hogy a jelenlegi fizetésével nem tudja majd megtartani korábbi életszínvonalát az emelkedő megélhetési költségek mellett.
- A munkavállalók 27%-a tervezi, hogy a következő 12 hónapban felmond munkahelyén, és csaknem fele (45%) már aktívan keres munkát.
- Tízből hat munkavállaló (61%) bízik abban, hogy hat hónapon, vagy annál rövidebb időn belül képes lesz új állást találni, még akkor is, ha recesszió fenyeget. A változó makrogazdasági környezet ellenére a munkavállalók nagy része úgy érzi, hogy ő irányítja a munkaerőpiaci helyzetet.
- A Z generáció munkaerőpiacra lépése felélesztette a rugalmasság iránti igényeket: a munkavállalók közel fele már átállt a négynapos munkahétre (47%), és 64%-uk fizetéscsökkentést is vállal ennek érdekében.
"Annak érdekében, hogy a munkavállalók ne csatlakozzanak a felmondási hullámhoz - ami globális szinten egyre csak terjed - a vállalatoknak meg kell ragadniuk a pillanatot, hogy új prioritásokat állítsanak fel. Nem szabad csupán a fizetésemelés hagyományos eszközére hagyatkozniuk, az embereik iránti elkötelezettségüket kell megerősíteninük. A munkavállalók elvárásainak való megfelelés során a vállalatoknak újra kell gondolniuk a rugalmassággal kapcsolatos nézeteiket, mivel nagy különbséget jelent azon dolgozók számára, akik még nem döntöttek a munkahelyváltás mellett" - véli Valerie Beaulieu-James, az Adecco Csoport értékesítési és marketing igazgatója.
Szerinte a probléma kezeléséhez a megtartási stratégiát kell előtérbe helyezni, melynek első lépése, hogy a vezetők párbeszédet folytassanak csapatuk tagjaival a karrierjükről. Elengedhetetlen, hogy befektessünk a saját munkavállalóinkba, és biztosítsuk számukra az egész életen át tartó tanulási lehetőségeket. Az át- és továbbképzés kritikus fontosságú, ha meg akarjuk erősíteni a munkáltató és az alkalmazott közötti kapcsolatot a munka új világában. Kulcsfontosságú, hogy vezetőink képesek legyenek a munkahelyi célok világos kommunikációjára, ezzel motiválva a munkavállalókat és összekapcsolva e célt az ő személyes céljaikkal.”
A kutatás szerint az infláció az, ami leginkább aggodalomra ad okot a munkavállalók körében. Világszerte ötből három (61%) dolgozó aggódik amiatt, hogy a fizetése nem elég magas ahhoz, hogy megbirkózzon a jelenlegi inflációs rátával és az ezzel járó megélhetési válsággal. Emiatt a munkavállalók több mint felénél (51%) megnőtt a másodállás vállalásának valószínűsége, és tízből közel négy fizikai munkás (35%) elismeri, hogy a megélhetés érdekében vállalt már el olyan munkát, ahol készpénzben fizettek.
A felmérés rávilágít, hogy mekkora befolyása is van a "quitfluencerek"-nek: a munkavállalók több mint kétharmada (70%) fontolgatja, hogy maga is kilép, ha látja, hogy kollégái elhagyják a céget. Azok az országok vannak leginkább kitéve a quitfluencer-jelenség kockázatának, ahol a legnagyobb a kilépésre hajlamos munkavállalók száma. A felmondás valószínűsége Ausztráliában (33%), Svájcban (32%), valamint Kelet-Európában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában (31%) a legnagyobb.
A felmérés eredménye egyértelműen azt mutatja, hogy a vállalatoknak a munkavállalók megtartására kell összpontosítaniuk, hiszen világszerte a dolgozók közel egyharmada (27%) szeretne felmondani a munkahelyén a következő 12 hónapban. Ennek a csoportnak majdnem a fele (45%) már aktívan keres munkát. A vállalatoknak viszont van lehetősége megállítani ezt a trendet: az átképzési és megtartási programokba való befektetéssel elejét vehetik a felmondási hullámnak.
Az összes munkavállaló 32%-ának, aki jelenleg heti négynapos munkarendben dolgozik, több mint fele (51%) fizetéscsökkentést is vállalt a rugalmasabb beosztás érdekében. Bár a négynapos munkahét egyelőre még nem kulcsfontosságú tényező a munkahelyválasztás szempontjából, ez gyorsan megváltozhat. Éppen ezért minden vállalatnak nyitottnak kell lennie a rugalmas munkakörnyezet kialakítására, hogy a munkavállalók hosszú távon, a változó igényeik mellett is elégedettek és elkötelezettek maradjanak. A tehetségek megtartásának érdekében 2023-ban és azon túl a vállalatoknak szem előtt kell tartaniuk, hogy a fizetés nem minden. Jelenleg a rugalmas munkarend és az egészségesebb munka-magánélet egyensúly a legfontosabb.
Cikkünket arról, hogy mi az a 13 jel, ami arra utal, hogy egy munkavállaló felmondani készül, itt olvashatják.
Fotó: unsplash.com
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Visszakövetelhető a munkabér tanulmányi szerződés megszegése esetén? 2 hete
- Az olajárak emelkedése miatt visszatérhet a tömeges home office? 2 hete
- Már nem a márkanév dönt: így választ munkahelyet a Z generáció 3 hete
- Fluktuáció 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Törvénybe írják a heti két nap home office-t – sok dolgozó élete változhat meg 1 hónapja
- Még nem kell kidobni a melegítőt: a Z-generációs vezetők visszahozzák a home office-t 1 hónapja
- A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin? 1 hónapja
- Az X generáció a titkos fegyver a munkahelyi szakadékok áthidalására? 2 hónapja
- Inflációt meghaladó hozamot értek el a nyugdíjpénztárak 2025-ben 2 hónapja
- Felmondják a többletmunkát a budapesti pszichiáterek – veszélybe kerülhet az ügyeleti ellátás? 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?