Aláírták a BKV-nál a 2020-as bérmegállapodást
Bevezetik a Budapest-pótlékot, és nő a diplomás munkakörben foglalkoztatottak bérminimuma is - közölte a BKV.
A megállapodás értelmében a cég a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóknak az év első két hónapjára egy összegben 60 ezer forint bérkiegészítést fizet ki. Márciustól 8 százalékos, de legalább 35 ezer forint mértékű alapbérfejlesztés lép hatályba. A BKV közlése szerint a társaságnál eltöltött idő elismeréseként úgynevezett Budapest-pótlékot vezetnek be. A diplomás munkakörben foglalkoztatottak bérminimuma is nő, továbbá a kulcsemberek megtartására is forrást különítettek el - ismertette a társaság. Hozzátették: 2020-tól a cafeteria éves összege 200 ezer forintra emelkedik, és az idén is megkapják a munkavállalók az év végi egyösszegű, 16 100 forintos juttatást.
A BKV közölte, a megállapodásban a munkáltató vállalja továbbá, hogy az elmúlt években megkezdett munkakörülmény-javító intézkedéseket folytatja. "Az elmúlt három év bérfejlesztési tendenciáját folytató 2020-as megállapodásnak köszönhetően a BKV stabilizálja munkaerőpiaci helyzetét, és továbbra is vonzó alternatívát kínál az álláskeresőknek, valamint megfelelő megbecsülést tud nyújtani a céghez évek óta lojális munkavállalóknak" - áll az MTI-hez eljuttatott tájékoztatóban.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- A Continental Dohányipari Zrt. emelte a sátoraljaújhelyi gyárában dolgozók bérét 2 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Egy egyetemi hallgató egy évvel a diplomája megszerzése után többet keres, mint korábbi egyetemi oktatója 2 hónapja
- A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek 2 hónapja
- Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él 2 hónapja
- Mikor lesz átfogó béremelés a magyar egyetemi világban? - több ezer oktató tiltakozik 2 hónapja