kapubanner for mobile

Tíz százalék fölötti béremelést jelentett be a Budapest Airport

A Budapest Airport sikeresen megállapodott az üzemi tanácsokkal és szakszervezetekkel az idei bérfejlesztés mértékéről. Így átlagosan 13 százalékkal magasabb bérrel számolhatnak a BUD csoport dolgozói 2022 márciusától, egyes területeken pedig a béremelés mértéke a 15 százalékot is eléri - közölte a vállalat.

images

Budapest Airport

A Budapest Airport sikeresen megállapodott az üzemi tanácsokkal és szakszervezetekkel az idei bérfejlesztés mértékéről. Így átlagosan 13 százalékkal magasabb bérrel számolhatnak a BUD csoport dolgozói 2022 márciusától, egyes területeken pedig a béremelés mértéke a 15 százalékot is eléri.

A repülőtér üzemeltetéséért és biztonságáért felelős cégcsoport összesen több mint kétszáz új kollégával bővült, most pedig a tavalyinál jelentősen magasabb minimum bérszinteket határozott meg, minden munkakörben. Ennek eredményeképp a Budapest Airportnál dolgozók átlagosan 13 százalékos emelést kapnak, már a márciusi bérükkel - közölte a cég. 

Emelkedik a munkába járási költségtérítés összege is, amely a Budapesten kívülről ingázók esetében márciustól 15 Ft/km. A budapesti munkavállalók továbbra is havi bruttó 14 286 forint utazási támogatásra jogosultak, amelynek nettója megegyezik a havi tömegközlekedési bérlet jelenlegi árával.

A Budapest Airport 100%-os tulajdonú leányvállalatánál, a BUD Security Kft.-nél az utasbiztonsági ellenőrök kezdő alapbére márciustól bruttó 404 300 forint, amely a tavalyi havi keresetükhöz képest 15 százalékos emelést jelent.

Az utasok tájékoztatásáért felelős terminálüzemeltetési és információs munkatársak kezdő fizetése szintén havi bruttó 404 300 forintra emelkedik.

A munkatársak az alapfizetésük és a műszakpótlékok mellett negyedéves bónuszra, munkába járási támogatásra és a vállalatnál eltöltött idővel arányos törzsgárda jutalomra is jogosultak.

Az idei bérfejlesztés minden munkakörben jelentős, sok esetben akár havi bruttó 50 ezer forintos alapbéremelést is jelenthet a Budapest Airportnál. Az érdekképviseletekkel kötött megállapodás ezen kívül hagyományosan tartalmazza a karácsonyi bónusz összegét is.

Fotó: Budapest Airport

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek