Állami milliárdokat kapott a cég, mégis leépített
Bár állami milliárdokat kapott munkahelyteremtésre, ennek ellenére csaknem ezer embert bocsátott el az utóbbi években a spanyol kézben lévő Alcoa-Köfém Kft. - tudta meg a Magyar Nemzet.
Mintegy két és fél milliárd forintnyi állami támogatásról írt alá szerződést 2005-ben a Gyurcsány-kormány gazdasági és közlekedési minisztere, Kóka János (SZDSZ), valamint a spanyol tulajdonú Alcoa-Köfém Kft. akkori vezetője, Forgó Béla. Ebben a székesfehérvári székhelyű alumíniumipari cég egyebek mellett 184 fős létszámbővítést és többletárbevételt vállalt 2008 és 2012 között. A támogatási szerződés szerint nem teljesítés esetén az Alcoának vissza kell fizetnie a kapott milliárdok arányos részét.
Azonban Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a Magyar Nemzet birtokába került vizsgálati jelentése rámutatott: a szerződést az évek során többször módosították, mindannyiszor a támogatottnak kedvező módon. Például 2009 februárjában azzal könnyítettek az Alcoa "terhein", hogy a korábban megszabott exportárbevétel-szintet sem kellett már elérnie - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.
Magyar Nemzet
Azonban Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a Magyar Nemzet birtokába került vizsgálati jelentése rámutatott: a szerződést az évek során többször módosították, mindannyiszor a támogatottnak kedvező módon. Például 2009 februárjában azzal könnyítettek az Alcoa "terhein", hogy a korábban megszabott exportárbevétel-szintet sem kellett már elérnie - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.
Magyar Nemzet
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 1 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 2 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 3 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 4 hete
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 4 hete
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 1 hónapja
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Elon Musk elküldené minden tizedik alkalmazottját a Teslától 1 hónapja