kapubanner for mobile

Ingyen szállást is adnának a cégek, csak dolgozzon valaki

Céges bérlakás a gyógyír a munkaerőhiányra - írja a Népszabadság, amely szerint az álláshirdetési portálokon főleg a vidéki, keresett mérnöki pozíciókat egyre gyakrabban lakhatás biztosításával hirdetik meg.

images

A lap példaként említi, hogy a McDonald's gyorsétterem-hálózat a fővárosi éttermeibe a dolgozókat "állásért lakás" programmal toborozza, a cég egy éven át ingyen biztosítja a szállást a dolgozónak, azoknak csak a rezsit kell kifizetniük. A cégnél a Népszabadság érdeklődésére elmondták: a XVI. kerületben, illetve szeptembertől Budaörsön bérelnek egy-egy apartmanházat a dolgozóknak.

A lap felidézte, az év elején a Mercedes jelentette be, hogy bérlakásprogramot indított: a dolgozók egy része a cég apartmanházában 22 ezer forintért kaphat egy lakást.

A Népszabadság szerint a munkáshiány sújtotta kiskereskedelemben az egyik, pontosan meg nem nevezett hipermarketnél is komolyan felmerült a lehetőség, hogy a lakhatás biztosításával csábítanák az észak-magyarországi megyékből a dolgozókat.

MTI/Népszabadság
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek