Az amerikai dolgozók többsége állást váltana
Egy nemrég közzétett felmérés eredményei szerint a dolgozók jelentős része kész munkahelyet változtatni 2010-ben Amerikában. A szakértők szerint a munkavállalók így reagálnak a gazdasági visszaesés munkaadói kezelésére - olvasható az ELTE Társadalomtudományi Karának hírlevelében.
A megkérdezetteknek csak 13 százaléka állította, hogy jelenlegi munkahelyén szeretné tölteni a 2010-es évet is. A fennmaradó 6 százalék úgy nyilatkozott, munkahelyváltása nem valószínű, mindenestre frissíti az önéletrajzi adatait.
A kutatási adatokat értékelő Douglas Matthews, a Right Management elnöke úgy vélte, az eredmények egyértelműen tükrözik a munkavállalók véleményét a munkaadói oldal gazdasági válságra adott válaszairól. Matthews szerint, míg a cégek igyekeztek fennmaradásukat a nehezebb gazdasági körülmények között is biztosítani, dolgozóik elhanyagoltnak érezhették magukat, ennek eredményeként pedig kialakult a jelenleg érezhetően elégedetlen és változást kereső munkaerő-piaci hangulat.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
- Rekordmennyiségű ember hagyja el hosszan tartó betegség miatt a munkahelyét 2 hónapja
- Túl zajosak az irodák a pénzügyi területen dolgozó nőknek az Egyesült Királyságban 2 hónapja
- Növekvő bérszakadék: minden egyes férfi által keresett fontra átlagosan 90 pennyt kap egy nő 3 hónapja
- Megérkeztek az eredmények - Így vizsgázott a négynapos munkahét az Egyesült Királyságban 3 hónapja
- Nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 4 hónapja
- Így változott a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban decemberben 5 hónapja
- Így változott a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban novemberben 6 hónapja
- Így segíthet a mesterséges intelligencia a túlhajszolt pedagógusoknak 6 hónapja
- Béremelést kapnak a gyorséttermi dolgozók 8 hónapja
- Itt van az ősz, itt van újra - Toborzásra vagy elbocsátásokra készül a nemzetközi munkaerőpiac? 9 hónapja
- A vártnál kevésbé nőtt az amerikai dolgozók jövedelme 9 hónapja