kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Az élethosszig tartó tanulás európai dimenziói

Az élethosszig tartó tanulás népszerűsítése - az EU elvárások megismerése címmel indítanak konferenciasorozatot június 27-én a Budapesti Művelődési Központban. A program célja az életen át tartó tanulás eszméjét alkalmazó pozitív példák megismertetése és a felnőttképzés szereplői közötti tapasztalatcsere megvalósítása.

images

A Budapesti Művelődési Központban megrendezendő ingyenes konferencia 9.30-tól várja az érdeklődőket, a 10 órától kezdődő megnyitó után pedig több előadás taglalja majd a felnőttképzésre vonatkozó uniós irányelveket, a téma társadalmi kihívásait, a hatékonyság feltételrendszerét is, az ebédet pedig a helyi és régiós fejlesztési javaslatok, az együttműködési perspektívák bemutatása és a fejlesztési irányvonalakra vonatkozó ajánlások megfogalmazása követi.

A találkozó régiós szinten foglalkozik a felnőttképzés tevékenységeinek, különösen a felnőttkori kulcskompetenciák képzésének, programjainak, gyakorlatának elemzésével és a hazai cselekvési tervre vonatkozó regionális javaslatok feltárásával. A regionális konferenciák eredményeinek összegzése egyúttal a későbbi, a Magyar Népfőiskolai Társaság által vezetett műhelymunka szakmai tervezésének kiindulópontját is képezi.
A projekt részeként jött létre az Esélyt adunk - Jó gyakorlatok a felnőttképzésben című dokumentumgyűjtemény, mely röviden és tényszerűen 38 projekt ismertetésén keresztül mutatja be a nem-formális felnőttképzés szinte minden lehetséges dimenzióját.

Edupress.hu
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett

A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk

A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben

Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az érdeklődés a Debreceni Egyetem (DE) műszaki... Teljes cikk

Pénteken kezdődnek a május-júniusi érettségi vizsgák

A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka -... Teljes cikk