kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Az igazgatókon is múlhat a koronavírusos tanárok bére

A Klebelsberg Központ nem vezet nyilvántartást a koronavírusos pedagógusokról.

Egyelőre nem okozott komolyabb fennakadást az iskolák, óvodák működésében a koronavírusos megbetegedés vagy karantén miatt kieső pedagógusok pótlása - közölte a Magyar Nemzettel a Klebelsberg Központ. A központ hozzátette: nem vezetnek nyilvántartást a koronavírussal fertőzött pedagógusokról. Hogy kinek a számára rendelnek el karantént, arról a Nemzeti Népegészségügyi Központ dönt. A karanténban lévő, nem beteg tanárok vállalhatják, hogy otthonról is ellássanak feladatokat, ilyenkor teljes fizetésüket megkapják.

Kásler Miklós szeptemberben bejelentette, hogy a koronavírusos vagy szoros kontaktnak minősülő pedagógusok százszázalékos táppénzre jogosultak. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint ugyanakkor az ígéret gyakorlati alkalmazására még várni kell, az erre vonatkozó jogszabály még nem született meg.

Rétvári Bence parlamenti államtitkár kijelentette: a pedagógus intézményben való megfertőződése munkavédelmi szempontból foglalkozási megbetegedésnek minősül, amelynek gyanúját az észlelő orvos köteles az illetékes kormányhivatalhoz bejelenteni. Ebben az esetben jár a teljes táppénz. A Magyar Nemzet úgy tudja, az igazgatók is segíthetnek bizonyítani, hogy az illető valóban a munkahelyén kaphatta el a fertőzést. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte, hogy pozitív laboreredmény birtokában az intézményvezető kezdeményezésére a munkáltató telephelye szerint illetékes fővárosi vagy megyei kormányhivatal mint munkavédelmi hatóság állapíthatja meg, hogy a pedagógus a hivatásából eredően találkozott koronavírussal fertőzött személlyel. Arról nincs pontos információ, hogy eddig pontosan hány pedagógus kapta el a koronavírust, a Pedagógusok Szakszervezete korábbi közlése szerint eddig három tanár halála köthető a járványhoz.

Magyar Nemzet
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia"

Az újabb halálos balesetek megelőzése érdekében azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon, és felül kell... Teljes cikk

Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában

Május 5. az esélyegyenlőség napja, mely ráirányítja a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre is. A Siketek és Nagyothallók Országos... Teljes cikk

Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint... Teljes cikk