kapubanner for mobile

Emmi: a köznevelés felkészülten és fegyelmezetten védekezik a járvány ellen

Az iskolák négy százalékában volt olyan osztály, ahol el kellett rendelni a digitális munkarendet.

Az iskolakezdés első hónapjának tapasztalatai alapján megállapítható: felkészültek az intézmények és fegyelmezett a védekezés a köznevelésben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-vel. Ismertették: az iskolai testhőmérséklet-méréshez az eszközöket megyénként szeptember 29-én és 30-án osztják ki. A szaktárca összegzése szerint rendkívüli szünetet szeptember 28-án az óvodák csupán fél százalékában - 2947 óvodai feladatellátási helyből 17-ben, a 3079 iskolából pedig csak 7 helyen hirdettek meg. Tantermen kívüli, digitális munkarendet 118 intézményben rendelt el egy-egy osztály számára az operatív törzs, ez azt jelenti, hogy az iskolák négy százaléka érintett.

A minisztérium emlékeztetett arra, hogy a kormány döntése értelmében október 1-jétől tovább fokozzák a védekezést: valamennyi köznevelési intézményben a belépéskor mérik majd a gyermekek, a tanulók és az ott dolgozók testhőmérsékletét, ami segít kiszűrni a betegeket és ezzel csökkenti a fertőzés kockázatát. A járvány elleni védekezés közös feladat, ezért a testhőmérséklet-mérést pedagógusok, nevelő-oktató munkát segítők, technikai dolgozók, felsőbb éves tanulók egyaránt végezhetik majd, ehhez a kormány több mint 41 ezer érintésmentes digitális hőmérőt oszt ki az intézményeknek, fenntartótól függetlenül - írták.

Kiemelték: minden állami, egyházi, önkormányzati vagy magánintézmény, iskola és óvoda kap eszközt. A hőmérők kiosztása a kormányhivatalok szervezésében megyénként, szeptember 29-én és 30-án zajlik majd. Százhúsz, nagy tanulói létszámú, egyetlen bejárattal rendelkező iskolában - a zökkenőmentes beléptetés érdekében - a digitális hőmérők biztosítása mellett hőkamerás beléptető rendszert is telepítenek - jelezte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek