kapubanner for mobile
Megjelent: 21 éve

Bértárgyalások heteken belül

Az előzetes adatok szerint 2004-re átlagosan 7,5 százalékos fizetésemelést terveznek a Magyarországon tevékenykedő cégek.

A munkavállalók legalább 3,5 százalékos reálbér-növekedést szeretnének, de a kutatók szerint a költségvetési hiány miatt igényük eltúlzott. A munkaadók és a kormány még nem alakította ki álláspontját.


Heteken belül megkezdődnek a jövő évi bérekre vonatkozó egyeztetések, ám egyelőre egyik fél sem alakította ki végleges álláspontját arról, milyen mértékű keresetnövelést és minimálbér-emelést tart elfogadhatónak. Egy felmérés már ad némi támpontot a munkaadók elképzeléséről: a PricewaterhouseCoopers PayWell 2003 fizetési és kompenzációs felmérésében részt vevő, Magyarországon tevékenykedő vállalatok 2004-re átlagosan 7,5 százalékos emelést terveznek - számolt be a felmérés előzetes adatairól Szilágyi G. Andrea, a kutatás vezetője. Hozzátette: az idén átlagosan 6,9, 2002-ben pedig 10,5 százalékkal emelték a fizetéseket a megkérdezett vállalatok.


Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkavállalói oldala csak a kormány adó- és járulékfizetési elképzeléseinek ismeretében tudja számszerűsíteni igényét, az azonban már most tudható, hogy a szakszervezetek a versenyszférában legalább a GDP növekedésének megfelelő, azaz 3,5 százalékos reálbér-növekedést látnak indokoltnak.


Noha a Pénzügyminisztérium a bérek reálértékének szinten tartását szorgalmazza, korántsem biztos, hogy a kormányoldal ezt a javaslatot viszi majd az OÉT elé. Csizmár Gábor, a munkaügyi tárca politikai államtitkára lapunknak nyilatkozva hangsúlyozta: a kormányoldal csak azt követően alakítja ki a bérekre vonatkozó javaslatát, miután döntött a jövő évi adókról és járulékokról.


"Valamilyen mértékű" minimálbér-emelést valószínűnek tart az államtitkár, ugyanakkor emlékeztetett: a kormányoldalnak nincs lehetősége arra, hogy egymaga határozza meg a kötelező legkisebb munkabér mértékét. A jövő évi minimálbérről az oldalaknak konszenzusos döntést kell hozniuk, régi reflex, hogy ebben a kérdésben a kormánynak döntő szerepe lenne - fogalmazott.


Bár szerinte ebben a kérdésben a kormányoldalnak jut a legkisebb szerep, nem vitatta, hogy a kabinet - mint munkáltató - szintén "minimálbér-érzékeny". A közalkalmazotti fizetések ugyanis a minimálkeresethez vannak kapcsolva. A kormányoldal érdeke emiatt a munkaadókéhoz hasonló. Viszont a szakszervezetek számára elfogadhatatlan lenne, hogy a minimálbér ne emelkedjen - jelentette ki Wittich Tamás, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke.


Kutatók ugyanakkor már több alkalommal felhívták a figyelmet a túlzott mértékű bérkiáramlás veszélyeire. Az ország versenyképességének javítása és a költségvetési hiány miatt az lenne kívánatos, ha a reálkeresetek nem, vagy legfeljebb 1 százalékkal nőnének jövőre - felelte a Világgazdaság kérdésére Hegedűs Miklós, a GKI ügyvezető igazgatója. Szerinte a nominálkeresetek 5-6 százalékkal mindenképpen emelkedni fognak, részben az előléptetések, illetve a más munkakörbe történő besorolások miatt. A kormány által prognosztizált 5,5 százalékos infláció mellett így tehát átlagosan 0,5 vagy legfeljebb 1,5 százalékos reálkereset-emelkedés valósulhat meg. Ez azonban akár 4 százalékra is ugorhat, ha a kisebbik koalíciós párt szja-kulcsokra vonatkozó javaslata jut érvényre - folytatta az ügyvezető igazgató. Ez megfelelne a szakszervezetek elvárásainak, ám a kutató szerint a költségvetési hiány nem ad lehetőséget az szja-kulcsok mérséklésére.

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk

Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk

Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás?

A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk