Csökkenő "lelkesedéssel" sztrájkol Franciaország
Ismét több tízezren tiltakoztak szombaton Franciaországban a nyugdíjreform ellen, szeptember óta a nyolcadik alkalommal. 241 városban kezdődtek utcai tüntetések, de a korábbiakhoz képest jelentősen csökkenő részvétellel.
sztrájkok gyakorlatilag minden szektorban véget értek, csak alkalomszerűen szerveznek még a szakszervezetek közlekedésbénító akciókat.
A végszavazás óta a tüntetések is egyre inkább kifulladóban vannak. Míg a szeptemberi tiltakozónapokon a rendőrség szerint egymillióan, a szakszervezetek szerint hárommillióan vonultak utcára, legutóbb, október 28-án a belügyminisztérium már csak 560 ezer, a szervezők pedig kétmillió résztvevőről adtak számot.
A szombaton tartott tüntetéseken a belügyminisztérium adatai szerint 375 ezren vettek részt, míg a szakszervezetek 1,2 millióra becsülték a tiltakozók számát.
Megfigyelők szerint feltehetően a mostani a szakszervezetek utolsó közös és egységes megmozdulása: vezetőik szombaton még együtt tiltakoztak a párizsi felvonulás élén, de nyilatkozataikból már egyértelműnek tűnik: máshogy képzelik el a tiltakozás folytatását, illetve befejezését.
Egyedül Bernard Thibault, az egyik legnagyobb szakszervezeti tömörülés, a CGT vezetője mondta azt egy szombati lapinterjúban, hogy a végsőkig folytatni szeretné a tiltakozást. A közvélemény támogatását élvezve Thibault azt reméli, hogy amennyiben a szakszervezetek egységesek maradnak, erőt felmutatva még tárgyalóasztalhoz kényszeríthetik a kormányt a törvény újratárgyalására, mielőtt az 2011 júliusában életbe lépne.
Francois Chéreque, a másik nagy szakszervezet, a CFDT főtitkára viszont már nem bízik a győzelemben, szerinte "lassanként sajnos egyre távolabb kerülünk tőle". Véleménye szerint mára világossá vált, hogy csak "álom" az, hogy az elnököt, Nicolas Sarkozyt meghátrálásra lehet kényszeríteni a nyugdíjreform kérdésében. A szakszervezeti vezető szerint mostantól új követelésekért kell tüntetni: például a fiatalok magas munkanélkülisége ellen, vagy a munkakörülmények javításáért.
A nyugdíjreform egyik legfontosabb intézkedése a nyugdíjkorhatár fokozatos felemelése 60-ról 62 évre, valamint a
közszférában dolgozók járulékának és a magas jövedelmek adójának egy százalékpontos növelése. Ezenkívül a teljes összegű nyugdíj 41 és fél év munkaviszony után jár majd. Akinek ez nincs meg, nyugdíjba mehet 62 évesen, de neki teljes összegű nyugdíj a jelenlegi 65 helyett 67 évtől jár majd.
Az ellenzéki szocialisták az alkotmánytanácshoz fordultak a reform miatt. Amennyiben a megszavazott törvények alkotmányosságát vizsgáló testület jóváhagyja a javaslatot, az államfő várhatóan két hét múlva hirdeti ki azt.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
- Az Egyesült Királyságban minden tizedik vállalatvezető betöltötte a 67 éves állami nyugdíjkorhatárt 3 hete
- A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon 3 hete
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 4 hete
- Mit kell tenni a nyugdíjkorhatár betöltésével annak, aki özvegy? 1 hónapja
- Folytatódik a sztrájk az Autolivnél, a szakszervezet szerint több dolgozót is megfenyegettek 1 hónapja
- Nyugdíj 1 hónapja
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 1 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Figyelmeztető sztrájkot tartottak az Autoliv Kft. dolgozói 2 hónapja
- A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek 2 hónapja