kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Durván megvágták az oktatási kiadásokat

Idén kevesebb tanuló vesz részt a felsőoktatásban, aminek oka a demográfiai folyamatok mellett az államilag támogatott férőhelyek csökkentése - írja a Központi Statisztikai Hivatal jelentése nyomán a Világgazdaság.

A jelentés szerint a 2012/13-as tanévben 1000-rel kevesebb pedagógus dolgozik a köznevelésben, mint egy évvel korábban. Az oktatásra fordított kiadásokat pedig drasztikusan - a GDP 0,4 százalékával - csökkentette az új kabinet 2011-ben, derül ki a jelentésből.

2012-ben részben a finanszírozási rendszer és a keretszámok átalakítása miatt, valamint demográfiai okokból az előző évhez viszonyítva 17 százalékkal kevesebb, 84 ezer fő volt a felsőoktatási nappali képzésekre felvételizők száma.

Az első helyen választott szakok között a műszaki képzések vették át a vezető szerepet (17 százalék). Ezen a területen a legmagasabb az állami ösztöndíjas létszámkeret. A gazdaságtudományi szakok annak ellenére tartották meg második helyüket (15 százalék), hogy minimális kivételtől eltekintve csak önköltséges helyeket hirdettek meg. A harmadik helyen továbbra is a bölcsészettudományi programok szerepelnek a ranglistán (12 százalék).

A felsőoktatási intézmények nappali képzésein tanulók száma a 2012/2013-as tanévben 234 ezer fő, az előző évhez képest majd 8 ezerrel kevesebb.

A felsőoktatás finanszírozásának változtatása következtében - melynek lényeges eleme az állami ösztöndíjas keretek nagymértékű, tanulmányi területenként differenciált csökkentése - a nappali képzésben részesülő hallgatók között tovább csökkent a valamilyen államilag támogatott képzésben tanulók aránya, míg tavaly 73, addig 2012/13-ban már csak 70 százalék (164 ezer fő) volt.

A felsőoktatásban jelenleg 66 intézmény - a tavalyinál 2-vel kevesebb - működik, és a képzési helyek száma 253-ra mérséklődött. A 2012/2013-as tanévben a köznevelési intézményekben közel 150 ezer főfoglalkozású pedagógus dolgozik, összességében csaknem ezer - ezen belül az általános iskolákban 500 - fővel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt.

Az egy pedagógusra jutó tanulók száma a köznevelés egyik szintjén sem változott, kivéve a szakiskolákat, ahol a tanulók létszámának csökkenésével a mutató értéke 13-ról 12-re mérséklődött.

2011-ben az állami költségvetésből mintegy 1212 milliárd forintot fordítottak oktatási kiadásokra, 4,1 százalékkal kevesebbet, mint 2010-ben. Ez az összeg a GDP 4,3 százaléka, ami 0,4 százalékpontos visszaesést jelentett.

VilágGazdaság
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen

A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk

Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban

Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk

Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett

A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk