kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Együtt-PM: a kormány bizonytalanságban tartja az alapítványi szakképzést

Az Együtt-PM szerint a kormány néhány héttel a következő tanév kezdete előtt sem kötötte meg a szükséges köznevelési- és szakképzési megállapodásokat az alapítványi iskolákkal, amivel teljes bizonytalanságban tartja az ott tanulókat és tanítókat.

Erről Erőss Gábor, a választási szövetség oktatási szakpolitikusa hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján beszélt. Hangsúlyozta: a Fidesz ezzel a lépésével végképp tönkreteszi a szakképzést.

Az ellenzéki politikus szerint mostanában kezdenek beigazolódni azon korábbi jóslataik, amelyek arról szóltak, a tankötelezettség 16 éves életkorra csökkentése miatt diákok tízezrei hagyják el végzettség nélkül iskoláikat, miközben tanárok ezreinek szűnik meg az állása. Erőss Gábor kiemelte, az oktatást szakképzettség nélkül elhagyó fiatalokra szinte biztosan a munkanélküliség vár, ami rendkívül rossz következményekkel járhat az egész országnak.

A Fidesz szerint jó a rendszer, és nincs is sok 16 éves iskolaelhagyó

A Fidesz az MTI-hez hétfőn eljuttatott reakciójában úgy fogalmaz, kormány egy erősen a gyakorlati tudást támogató szakképzési rendszert vezetett be, amivel visszaadta a kétkezi munka becsületét és olyan szakmákat ad a fiatalok kezébe, amelyekből meg is tudnak élni.

A Fidesz szerint a szakképzést a "Gyurcsány-Bajnai-kormányok verték szét", aminek eredményeként megszűnt a jó szakember-utánpótlás, a "szakképzési rendszer pedig köszönő viszonyban sem volt a munkaerő-piaci igényekkel", így fiatalok munkanélkülisége megduplázódott.

Az új szakképzési rendszernek köszönhetően ugyanakkor ma olyan versenyképes fiatalok kerülnek ki a szakképzésből, akik azonnal képesek belépni a munka világába - hangsúlyozzák.

A kormánypárt kiemeli továbbá, az Együtt-PM állításával szemben nem tízezrekkel, hanem mindössze néhány százzal több olyan fiatal van, aki úgy döntött, már 16 éves kora után dolgozni és nem továbbtanulni szeretne a tankötelezettségi korhatár csökkentésének hatására.

"Annak a fiatalnak, aki így dönt, nem elengedni kell a kezét vagy segélyre ítélni őt, hanem támogatni abban, hogy kétkezi munkából is megéljen" - fogalmaznak, hozzátéve: a kormány a hátrányos helyzetű diákok szakmaválasztását kormányzati ösztöndíjprogram segíti és kifejezetten a fiataloknak szóló foglalkoztatási programokat indít.

A Fidesz szerint ennek is köszönhető, hogy a kormányváltás óta egyre több fiatal talál munkát. A munkahelyvédelmi akcióterv az év első öt hónapjában már 100 ezer pályakezdő fiatal foglalkoztatását segítette, s ugyancsak a fiatalokat segíti az első munkahely garancia program és az Új Széchenyi Terv fiatal vállalkozásokat támogató pályázata - ismertetik.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben

Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az érdeklődés a Debreceni Egyetem (DE) műszaki... Teljes cikk

Pénteken kezdődnek a május-júniusi érettségi vizsgák

A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka -... Teljes cikk

Ma indul a Corvinus állásbörzéje és karrierfelkészítési programja

Több mint kétszáz állásajánlat közül lehet válogatni a Corvinus Egyetem idei karrierexpóján április 24-én és 25-én. Az eseményen megtanulható... Teljes cikk