kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Elbocsátási hullám a cseh nagyvállalatoknál

A cseh autóipari vállalatok a következő fél évben legalább 13 550 főt bocsátanak el, ami az ágazatban dolgozók egytizedét jelenti - közölte a cseh autóipari szövetség (SAP) a szektorhoz tartozó 160 cég körében végzett felmérés alapján.

Mindez azt jelentené, hogy 2009 június végén a cseh autógyártás már csak 124 650 főnek ad munkát. A SAP októberben még azzal számolt, hogy mindössze 3000 alkalmazottnak kell távoznia az ágazatból, most viszont már a megkérdezett cégek közel 70 százaléka jelezte, hogy mérlegelik a létszámleépítést. A leépítések ellenére jövőre nőhet az országban gyártott autók száma, hiszen az évi 300 ezres darabszámot tervező Hyundai Motor csak novemberben kezdte meg a termelést Ostrava közelében lévő üzemében.

A Mladá Fronta Dnes körképet adott arról, milyen mértékű leépítések várhatók a jövő év első negyedében az ország nagyvállalatainak körében. Eszerint összesen 9350 fő kerülhet utcára. A legnagyobb elbocsátásokra a Skoda Auto készül, valamennyi szerződéses munkatársától megválik, és a már korábban bejelentett leépítésekkel együtt összesen 4000 alkalmazottját küldi el. Az ostravai régióban működő Arcelor Mittal acélipari vállalat 1200 főt épít le, a Tatra teherautó-gyártó 820 főt.

Napi Online
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk