Elég egy hanyag dolgozó a hekkereknek
Új számítógépes biztonsági rendszert tesztelt áprilisban az amerikai állami munkavállalók adatait kezelő OPM, amikor is kiderült, hogy decemberben kínai hekkerek sikerrel hatoltak be a hivatal informatikai rendszerébe, és megszerezték négymillió szövetségi munkavállaló adatait - írja a The Washington Post.
A december óta elvégzett vizsgálatok magukat megnevezni nem kívánó szakértők szerint azt bizonyítják, hogy ugyanaz az állami kötődésű kínai hekkercsapat tehető felelőssé a támadásért, amelyik tavaly feltörte az Anthem egészségbiztosítási óriás rendszerét.
"Nem kétséges, hogy az Egyesült Államok számára a kiberbűnözés és az adatvesztés megállítása az egyik legnagyobb kihívás a következő években" - mondja az esetről Sallai György, a KPMG információbiztonsági tanácsadó csoportjának vezetője.
Az informatikai támadások 96 százalékában személyes adat a célpont - mondja a KPMG igazgatója. Rossz belegondolni, hogy ha még a nagyon erősen védett célpontok ellen irányuló hekkertámadások is eredményre vezetnek, mi lehet a helyzet egy egészségügyi intézményben vagy egy kisebb, de néhány ezer ügyféllel kapcsolatban álló vállalkozással, ahol a védelem - és így a biztonságtudatosság - szintje biztosan alacsonyabb. Azt tudjuk, hogy a pénzintézeti, kormányzati és telekommunikációs szektor esetében törvények biztosítják az adatok biztonságos kezelését, de más iparágakban ez még a legnagyobbaknál is a józan belátásra van bízva - írják közleményükben.
A védekezés központi kérdése a priorizálás - mondja Sallai György. Minden információt nem lehet megvédeni, de a veszélyeztetetteket és a különösen értékeseket - amelyeknek az elvesztése nagy kárt jelent - minden erővel óvni kell: ehhez nemcsak szoftverköltésre van szükség, hanem eljárási szabályok bevezetésére, valamint lojális és az eljárásokat betartó munkavállalókra is, hiszen a sikeres támadások zöme nem szoftverek feltörésével, hanem a "social engineering" eszközeivel történik.
A támadók ilyenkor nem a biztonsági réseket keresik, hanem egy figyelmetlen vagy hanyag munkavállalót, akinek a hozzáférésén keresztül bejuthatnak a rendszerbe - írják a sajtóanyagban.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 3 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 3 hete
- Kiderült, mennyire dolgoznak hatékonyan a magyar fehérgallérosok 4 hete
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Feketén dolgozó külföldi állampolgárokat utasítottak ki Magyarországról 1 hónapja
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 1 hónapja
- Rekordmennyiségű ember hagyja el hosszan tartó betegség miatt a munkahelyét 2 hónapja
- Az emberi tényező egyelőre nem pótolható, a mesterséges intelligencia nem fenyegeti az ügyvédi munkát 2 hónapja