kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Értékelték a kkv-k létszámbővítését

Hétfőn átadták Budapesten az első K and H kkv bizalom pályázat díjait. A fődíjat nyerő kisbéri Halmai-Therm Kft. 2007-ben 25 új alkalmazottat vett fel. A másik két díjazott a győri 3D CAD PLAN Kft. és az ÓHG Ózdi Hulladékgazdálkodási Kft. lett. A legjobb három pályázót kétmillió, egymillió, illetve 500 ezer forinttal támogatja a K

images

Hétfőn kiosztották Budapesten az első K&H kkv bizalom pályázat díjait. A K&H szeptember közepén hirdette meg első ízben a K&H kkv bizalom pályázatot, melynek elsődleges célja, hogy segítse azokat a vállalkozásokat, melyek beruházásaik révén hatékonyan növelik a foglalkoztatást, és ezzel hozzájárulnak a magyar gazdaság egyik legsúlyosabb strukturális problémájának enyhítéséhez. A pályázat háromfős zsűrijének munkájában dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Németh László, a K&H kkv marketing igazgatója és Bognár Mihály, a K&H Pályázati igazgatóságának vezetője vett részt - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

"Azért indítottuk útjára a K&H kkv bizalom pályázatot, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kkv-k a magyar gazdaság egyik legfontosabb támaszát képezik. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ők adják a hazai GDP felét, és a foglalkoztatás tekintetében is igen jelentős tényezőként jelennek meg a piacon. Külön öröm számunkra, hogy mindhárom dobogós helyezett vidéki vállalkozás" - mondta dr. Orosz András ügyvezető igazgató.

"Fontosnak tartom, hogy a K&H kkv bizalom pályázat olyan pozitív üzenetet közvetít, mellyel a kis- és középvállalkozások pénzügyi tanácsadó partnereként megmutathatjuk, hogy a nehéz gazdasági helyzetben is vannak pozitív példák, melyek egyrészt elismerésre méltók, és megérdemlik a közvélemény és a többi vállalkozás figyelmét is" - emelte ki Bognár Mihály, a K&H Pályázati igazgatóságának vezetője az eseményen.

Élen járnak a legkisebbek

A háromfős szakmai zsűri által elbírált pályázatok közül a kisbéri Halmai-Therm Kft. került ki győztesen. Az épületgépészeti tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozó vállalkozás 2007-ben 2006-hoz viszonyítva 16 millió forintnyi beruházással 25 munkahelyet hozott létre. Tavaly a cég új telephelyet hozott létre Martonvásár mellett, és jelentős humán erőforrás fejlesztést hajtott végre, 5-ről 30 főre növelve dolgozóinak számát. A vállalkozás folyamatosan bővíti a létszámát, és a gyakorlatban is alkalmazott minőségirányítási rendszere a minőség iránti elkötelezettségüket mutatja.

A második helyezett a győri 3D CAD PLAN Kft. lett, ők 15 és fél millió forint értékű beruházás mellett hoztak létre hat új munkahelyet egy év alatt. A cég innovatív, folyamatos technológiafejlesztése eredményeként erőteljes bővülést mutat, a legújabb technológiák felhasználása pedig hozzájárul szolgáltatásaik magas színvonalához.

A harmadik helyezett az imponáló dinamizmussal fejlődő ÓHG Ózdi Hulladékgazdálkodási Kft. lett, akik nem csak hogy három új alkalmazottnak adtak munkát 2007 folyamán 16 millió forintnyi beruházás mellett, hanem helyi szinten igen fontos közfeladatokat is ellátnak. Teljesítményüket még inkább felértékeli, hogy az ország egyik leghátrányosabb kistérségében sikerült új munkahelyeket létrehozniuk.

A K&H az első díjazottnak kétmillió forinttal feltöltött számlát nyit, míg a második helyezettet egymillió, a harmadikat pedig 500 ezer forinttal segíti további okos döntések meghozatalában.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk

Új szervezeti struktúrát vezet be a nemzetközi Generali Csoport

A nemeztközi Generali Csoport június 1-jétől átalakítja szervezeti struktúráját a biztosításra és a vagyonkezelésre összpontosítva - írja a... Teljes cikk