kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Értéktelen lesz a szakmunkás-bizonyítvány?

A Fidesz oktatáspolitikusa szerint tönkreteszik a szakképzést, ha a kormány törvénymódosításó javaslatát elfogadja az országgyűlés, írja a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet Kuzma Lászlót, a Fidesz oktatáspolitikusát idézte, aki az Országgyűlés előtt fekvő, Herczog László szociális és munkaügyi miniszter által benyújtott javaslatról azt mondta, hogy az a szakképzést alapjaiban megrendítő törvénymódosítás. Úgy véli, ha a jogszabályt jelenlegi formájában elfogadja a parlament, olyan szinten "zülleszti le" a szakképzést, hogy néhány éven belül semmit sem ér majd a szakmunkás-bizonyítvány, mert nem lehet eldönteni, valódi tudást takar-e.

Magyar Nemzet

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen

A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk

Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban

Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk

Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett

A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk