kapubanner for mobile

Váci beruházás - itt képezhetik ki az új iparágak számára szükséges munkaerőt

Nagyszabású beruházás kezdődik a Váci Szakképzési Centrum (VSZC) területén, 5,9 milliárd forintból jön létre egy korszerű, 3500 négyzetméteres, több funkciós épület - jelentette be Rétvári Bence, a Váci Szakképzési Centrum komplex fejlesztése elnevezésű projekt indítóján Vácon.

Az épületben helyet kapó új központi tanműhelyben a következő években a klasszikus  iparágak mellett olyan új iparágak számára szükséges munkaerő képzésére is sor kerülhet, mint az elektromosautó-gyártás - emelte ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője. Hozzátette: a VSZC-nek eddig is nagy hagyományai voltak az autószerelők képzésében, de a létrejövő új tanműhely lehetőséget teremt arra, hogy csúcsintézménnyé váljon az alternatív hajtású járművek területén. Emellett olyan területek szakképzését is tudják majd magas színvonalon segíteni, mint a rendészet vagy a turizmus.

Rétvári Bence elmondta azt is, hogy az eredetileg uniós forrásból tervezett fejlesztés nemzeti forrásból valósul meg.

Pölöskei Gáborné, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára felidézte, hogy a 2019-ben elfogadott Szakképzés 4.0 stratégia három lábon állt: a humánerőforrás fejlesztésén, a tartalom fejlesztésén és az infrastruktúra fejlesztésén. Kiemelte: a 2024-es év a szakképzés infrastrukturális fejlesztési éve lesz, 32 intézmény 34 telephelyen megújul, és ezek a megújulások 21. századi intézmény-, tanműhely- és eszközfejlesztéseket is jelentenek.

Dudás Tibor, a VSZC kancellárja azt hangsúlyozta, hogy a központi tanműhely stratégiai fontosságú a centrum számára, hiszen olyan tanműhelyegységeket és laborokat alakítanak ki, amelyekre régóta nagy szükség volt. Ezek funkcióit a vállalati partnerekkel közösen tervezték meg azért, hogy a munkaerőpiac számára jól képzett szakembereket tudjanak biztosítani.

A "Váci Szakképzési Centrum komplex fejlesztése" elnevezésű projekt 2023 és 2026 között valósul meg, aminek keretében korszerű tantermeket, tanműhelyeket, laboratóriumokat magában foglaló új intézményi épületet alakítanak ki, valamint a centrum iskolái modern informatikai eszközökkel gazdagodnak. A projekt a Váci Szakképzési Centrum Király Endre Technikum és Szakképző Iskolához tartozó ingatlanon valósul meg Vácon.  

MTI

Így lesz 2024 a fejlesztések éve a szakképzésben

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk

Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés

Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk

Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra

A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk