EU: a munkaerőpiac "lassan kimászik a gödörből"
Az Európai Bizottság jelentése szerint az unió nem kiugrik, hanem lassan kimászik a gödörből. Érdekes tény, hogy az európai munkaerőpiac még a válság dacára is jobban áll, mint 2000-ben. Többek között erre mutat rá az Európai Unió foglalkoztatási jelentése, melyről a Világgazdaság számol be.
A tavaly év közepén lassan elindult javulásnak természetesen kedvező munkaerő-piaci hozadéka is van. Az Európai Bizottság rámutat: a negyedévről negyedévre történő változások azt jelzik, hogy 2010 teljes gazdasági növekedése már jobb lesz.
Mindennek eredményeként az EU munkaerőpiaca lassan stabilizálódni látszik. Az egyik legérzékenyebb mutató, az uniós munkanélküliség arányának emelkedése tavaly ősszel megállt, sőt, egyes tagállamokban már lassan csökken is.
Az Európai Unióban megerősödött a munkaerőbérlés, az egyes tagállamok a közszféra munkaerő-felszívó képességére alapoztak, míg máshol az önfoglalkoztatást bátorították. A jelentés modellszámításokra is hivatkozik, amelyek azt bizonyítják, hogy az állami beavatkozás, a munkaerő megtartásának támogatása jelentősen tompította a recesszió következményeit.
Világgazdaság
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- NGM-államtitkár: erősíti a magyar vállalkozások versenyképességét az ESG-törvény 1 hónapja
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja
- Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés 1 hónapja