KSH: tovább nőtt a foglalkoztatás szeptemberben

A 25-54 éves népesség körében 0,9 százalékponttal, 87,4 százalékra emelkedett a foglalkoztatási ráta - derül ki a KSH adataiból.

images

Szeptemberben a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 687 ezer volt, 9 ezerrel több az előző havinál. A  foglalkoztatotti létszámnak a KSH által fő mutatóként használt  háromhavi mozgóátlaga a július-szeptemberi időszakban 4 millió 663 ezret tett ki, ami 36 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában és 4 ezerrel több az egy hónappal korábbinál - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A belföldi elsődleges munkaerőpiacon 58 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma a tavalyi harmadik negyedévhez mérve, míg a külföldön dolgozók száma 19 ezerrel csökkent.

A közfoglalkoztatottak is 3 ezerrel kevesebben voltak, mint egy évvel azelőtt. A 15-64 évesek közül 4 millió 561 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 73,6 százalékos volt, 1,2 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. Az előző év azonos időszakához viszonyított 16 ezres növekedésből 19 ezret a munkanélküliek számának csökkenése adott, ám 3 ezerrel csökkent a gazdaságilag aktív népesség. A munkaerőpiactól távolmaradó 15-64 éves inaktív lakosság létszáma egy év alatt 75 ezerrel csökkent nagyrészt a korosztály lélekszámának 78 ezres csökkenése miatt, így a potenciális munkaerőtartalék 51 ezerrel lett kevesebb, ami 318 ezer embert jelent. A 15-24 éves fiatalok korcsoportjában a foglalkoztatási ráta 1,1 százalékponttal, 27,9 százalékra csökkent. A legjobb munkavállalási korú 25-54 éves népesség körében a foglalkoztatási ráta 0,9 százalékponttal, 87,4 százalékra, míg az 55-64 éves korosztályban 3,4 százalékponttal, 63,7 százalékra emelkedett.

 

MTI

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megfordult a trend: Miért húzódik vissza a babaváró?

A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk

Ezek a munkaadók nem jelentették be a dolgozóikat - Itt a NAV márciusi listája

A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk

NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort

Magyarországon a több mint 10 fővel működő cégek húzzák a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort, ez a mintegy 34 ezres vállalkozói kör... Teljes cikk