GKI: emelkedni fog még a munkanélküliség
A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint a magyar gazdaság 2010-ben stagnálás körüli állapotban lesz, kilábalás, szerény növekedés csak a második félévben várható - olvasható a Népszabadságban.
A gazdaságkutató intézet szerint 2010 első felében az ipari termelés, az export is nő, de még csökken a belföldi kereslet, a beruházások lelassulnak, a munkanélküliség is emelkedik, a második félévben viszont már kedvező változások várhatók.
Vértes András szerint az ország folyó egyensúlyi helyzete kiváló lehet európai viszonylatban. Véleménye szerint ha az új kormány elkötelezett lenne a 3,8 százalékos államháztartási hiánycél mellett, akkor azt reálisan el lehetne érni. A GKI szerint az államháztartási deficit 3,8 százalék és 5,00 százalék között lesz az idén.
Azzal számolnak, hogy az uniós programokhoz kötődően a beruházások 3 százalékkal emelkednek. A lakosság fogyasztása viszont 1,5 százalékkal csökken annak ellenére, hogy a reálkeresetek nem változnak már. A munkanélküliség 11 százalékon tetőzik, az éves átlagos ráta 10,7 százalék lesz.
Az elnök szerint már Magyarországon is véget ért a recesszió, erről azonban még nem jelent meg adat.
Népszabadság
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Légiipari Szakmai Napokat tartanak a Börgöndi Repülőtéren, a kedden kezdődött kétnapos rendezvényt a Magyar Légiipari Klaszter szervezte a KTI... Teljes cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által készített szja-bevallási tervezetet május 21-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és... Teljes cikk
Akik arra születtek. címmel álláslehetőségeket bemutató országos rendezvénysorozat indult leendő pedagógusoknak kilenc, tanárképzést folytató... Teljes cikk
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 3 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 3 hete
- Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek 4 hete
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja
- Szinte nincs munkanélküli ebben az európai fővárosban 1 hónapja
- Így alakult a munkanélküliség az EU-ban és az euróövezetben 1 hónapja
- Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - valóban rekord alacsony a legfrissebb adat? 2 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon - grafikon 2 hónapja
- A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban 2 hónapja
- Az OECD-országokban 4,8 százalékra csökkent a munkanélküliség januárban 2 hónapja