Három év múlva csillapodik a "plázaláz"
Ebben az évben két bevásárlóközponttal bővült a magyarországi plázakínálat, így országszerte már 69 működik. 2011-ig Budapesten újabb tíz létesítmény áll a startvonalra, és lesznek olyan bevásárlóközpontok, amelyek új köntösbe bújtatva csatlakoznak a versenyhez, áll a Napi Gazdaságban.
Emellett két vidéki centrum újul meg, a törökbálinti GL Outlet és a siófoki Sió Áruház. A fővárosi agglomerációban és a vidéki strip mallokkal és Family Centerekkel együtt további 36 bevásárlóközponttal szaporodik a kiskereskedelmi hálózat.
A 2010 környékén tetőző plázaboom Budapesten várhatóan csendesedni fog, a bővítésekre, a nagyok - Westend, Árkád, Europark - második fázisaira és új koncepción alapuló központok építésére tevődhet a hangsúly.
A bevásárlóközpont-fejlesztési roham a hipermarketláncok tulajdonosait is magával ragadta, így a városszéli "big box"-októl kissé elfordulva immár a belvárosra, a tömegközlekedési csomópontokra koncentrálnak, ahol akár már 200 négyzetméteres, kifinomultabb külsőt öltő szupermarketekben, megváltozott kínálattal várják a vásárlókat.
A Tesco és az Spar a rohanó városi élethez alkalmazkodva az estig dolgozó vagy ebédidőben kiszaladó, tehetősebb vásárlók igényeit szem előtt tartva színvonalasabb választékkal, készételekkel alkalmazkodik az új vevőkörhöz.
Napi Gazdaság
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert 3 hónapja
- Orbán Viktor gratulált Vietnámnak a 28 millió új munkahelyhez 4 hónapja
- Amit jó, ha tudunk az öntapadó etikett címkékről 5 hónapja
- A német vállalatok halogatják a munkaerő-felvételt 6 hónapja
- Rendkívüli dolgozói juttatást kapnak a Penny dolgozói 7 hónapja
- Az élelmiszerüzletek dolgozóinak érdekeiért lép fel a CÖF-CÖKA 8 hónapja
- Újabb béremelés a Lidl-nél - Ennyit kereshetnek az áruház dolgozói 9 hónapja
- Ezeket a cégeket ellenőrzi kiemelten a következő időszakban a NAV 11 hónapja
- Miért fontos a webáruház integráció? 1 éve
- Itt a Yettel három új igazgatója 1 éve
- Extra juttatást is kapnak a Penny dolgozói a béremelés mellé 1 éve