kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Három munkás megsérült a fővárosban

Hárman megsérültek, amikor szerda délután leszakadt egy épülő ház födémszerkezete Budapesten, az V. kerületi Szabadság téren - mondta Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője az MTI-nek.

A baleset akkor történt, amikor a munkások egy betonpumpával betonozni kezdtek a negyedik emeleten. A födém körülbelül harminc négyzetméteren beszakadt és a harmadik és második emeletet átszakítva, az első emeleten állt meg - közölte Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese. Tájékoztatása szerint a romok közül két embert hordágyon hoztak le a tűzoltók, a harmadik munkás a saját lábán jött ki az épületből. A sérülteket kórházba szállították.

A létszámellenőrzés alapján másoknak nem esett bajuk - mondta a fővárosi tűzoltóság szóvivője.


  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk