kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Hatszáz embert épít le a Suzuki

Hatszáz kölcsönzött munkásától válik meg a Suzuki. A Vasas Szakszervezeti Szövetség nyílt levélben fordul a munkáltatókhoz és a kormányhoz - értesült a Népszava.

images

A Magyar Suzuki Zrt. még múlt héten közölte, hogy a koronavírus járvány terjedésének növekvő kockázata miatt munkatársaik egészségének és biztonságának védelme érdekében 2020. március 23-tól április 3-ig az esztergomi gyártás leállítása mellett döntöttek. Pénteken aztán azt is közölték a vállalatnak munkásokat kölcsönző céggel, hogy felbontanak körülbelül hatszáz munkaszerződést - tudta meg a Népszava.

Az információt László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke is megerősítette a lapnak, amely azt is közölte: értesüléseik szerint megkezdték a munkásszálló kiürítését és fertőtlenítését. Az ott lakók közül sokan kelet-magyarországiak, illetve ukránok.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség nyílt levélben fordul a munkáltatókhoz, illetve a kormányhoz. A többi között arra hívják fel Orbán Viktor miniszterelnök figyelmét, hogy a hasonló esetek megoldásához és elkerüléséhez olyan intézkedések szükségesek, amelyeket a környező országokban már bevezettek.

Így például bizonyos időszakokban az állam átvállalja az elbocsátani tervezett dolgozók fizetését. Emellett szükséges a hazánkban már bevezetett munkáltatói és munkavállalói adókedvezmények kiterjesztése más, immáron szintén közvetlenül érintett szektorokra - írja a szakszervezet.

Kitérnek arra is: kész javaslatokkal várják, hogy bevonják őket a megoldások kidolgozásába.
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk