Tízezreket tudnának munkába állítani a kölcsönző cégek
A koronavírus-járvány miatt munkakeresők tízezrei fordultak szinte egyik napról a másikra a kölcsönző cégekhez. Mostanáig ezreket sikerült újra munkába állítani, és bár a Prohuman szerint hátradőlni nem lehet, egyes szektorokban ismét munkaerőhiány állt elő.
„Vannak területek, ahol talán már látni az alagút végét" - véli Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója. Szerinte idén talán most a legnagyobb a kereslet a kölcsönzött munkaerő iránt. Így van ok óvatos optimizmusra, de a helyzet bármikor és nagyon gyorsan újra megváltozhat.
Az ügyvezető elmondta azt is, hogy a korábbinál nagyobb számban keresnek diákmunkásokat a cégek, azaz egyre többen kezdik felismerni az ebben a foglalkoztatási formában rejlő előnyöket.
Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója
Az ország vezető HR szolgáltatójának statisztikái szerint a legkeresettebb munkakörök továbbra is a termelési és gyártósori pozíciók, valamint az ezt kiszolgáló feladatkörök, például a gépkezelő és beállító, technikusi, karbantartói pozíciók.
Nagy a kereslet az élelmiszeriparban a raktári munkakörök és a szakképzett logisztikai munkatársak - például targoncavezetők - iránt, és sokaknak kínálnak munkát a mezőgazdaságban is az őszi idénymunkákra.
Bár a javulás egyértelmű, a Prohuman becslése szerint a válság előtti időkhöz képest jelenleg mintegy 10-15%-kal dolgozhatnak kevesebben a munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül.
Mindazonáltal a Prohumannál azt tapasztalják, hogy egyre nagyobb a nyitottság a vállalatok részéről a kölcsönzés biztosította rugalmasság iránt, ami a jelenlegi gyorsan változó gazdasági környezetben sok előnnyel jár.
"Mindez a munkavállaló szemszögéből sem rossz, hiszen ha egy vállalatnál visszaesnek a megrendelések és leépítést hajtanak végre, a munkaerőkölcsönző cég - amely sok vállalattal áll egyszerre kapcsolatban - akár már másnap munkát kínálhat egy másik helyen az érintett dolgozónak” - foglalta össze a Prohuman vezetője.
Juhász Csongor szerint, bár a járvány második hullámát éljük, a kölcsönzött munkaerő számát tekintve egyes területeken az első hullám előtti időszak foglalkoztatási szintjét lassan talán elérheti a magyar munkaerőpiac. A szakember ezt azzal indokolta, hogy mivel már van tapasztalat a járványhelyzet első hullámából, most sokkal felkészültebbek és tudatosabbak a cégek.
A Prohuman tapasztalatai azt mutatják, hogy bizonyos ágazatokban már újra munkaerőhiányról lehet beszélni, így például feldolgozóipari, termelő és gyártó szektorokban.
Jelenleg nem lehet tudni, hogy mindez mennyire lesz tartós, hiszen a járványhelyzet számos kockázatot és bizonytalanságot rejt, és ez kihatással lehet a vállalatok teljesítményére, piacaira és a beruházásokra is, amelyek közvetve vagy közvetlenül befolyásolják a foglalkoztatást.
Az ügyvezető elmondta azt is, hogy a korábbinál nagyobb számban keresnek diákmunkásokat a cégek, azaz egyre többen kezdik felismerni az ebben a foglalkoztatási formában rejlő előnyöket.
Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatójaAz ország vezető HR szolgáltatójának statisztikái szerint a legkeresettebb munkakörök továbbra is a termelési és gyártósori pozíciók, valamint az ezt kiszolgáló feladatkörök, például a gépkezelő és beállító, technikusi, karbantartói pozíciók.
Nagy a kereslet az élelmiszeriparban a raktári munkakörök és a szakképzett logisztikai munkatársak - például targoncavezetők - iránt, és sokaknak kínálnak munkát a mezőgazdaságban is az őszi idénymunkákra.
Bár a javulás egyértelmű, a Prohuman becslése szerint a válság előtti időkhöz képest jelenleg mintegy 10-15%-kal dolgozhatnak kevesebben a munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül.
Mindazonáltal a Prohumannál azt tapasztalják, hogy egyre nagyobb a nyitottság a vállalatok részéről a kölcsönzés biztosította rugalmasság iránt, ami a jelenlegi gyorsan változó gazdasági környezetben sok előnnyel jár.
"Mindez a munkavállaló szemszögéből sem rossz, hiszen ha egy vállalatnál visszaesnek a megrendelések és leépítést hajtanak végre, a munkaerőkölcsönző cég - amely sok vállalattal áll egyszerre kapcsolatban - akár már másnap munkát kínálhat egy másik helyen az érintett dolgozónak” - foglalta össze a Prohuman vezetője.
Juhász Csongor szerint, bár a járvány második hullámát éljük, a kölcsönzött munkaerő számát tekintve egyes területeken az első hullám előtti időszak foglalkoztatási szintjét lassan talán elérheti a magyar munkaerőpiac. A szakember ezt azzal indokolta, hogy mivel már van tapasztalat a járványhelyzet első hullámából, most sokkal felkészültebbek és tudatosabbak a cégek.
A Prohuman tapasztalatai azt mutatják, hogy bizonyos ágazatokban már újra munkaerőhiányról lehet beszélni, így például feldolgozóipari, termelő és gyártó szektorokban.
Jelenleg nem lehet tudni, hogy mindez mennyire lesz tartós, hiszen a járványhelyzet számos kockázatot és bizonytalanságot rejt, és ez kihatással lehet a vállalatok teljesítményére, piacaira és a beruházásokra is, amelyek közvetve vagy közvetlenül befolyásolják a foglalkoztatást.
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek


